2005. június 24-én és 25-én a felső-csallóközi Bacsfa község kastélykertjében a Vest Music & Culture polgári társulás szervezésében megrendezésre kerül a II. Vest Ócsófeszt. A fesztivál történetéről, a VEST M&C céljairól Végh Ákos, a társulás elnöke nyilatkozott lapunknak.
Olcsó, de igényes
„A Vest Music & Culture polgári társulás elsődleges céljának tekinti a magyar és más, Szlovákiában élő kisebbségek kultúrájának támogatását. Ezt leginkább a zene terén szeretnénk kifejteni, hiszen úgy érezzük, ez az a művészeti ág, amely nagyobb tömegeket is képes megmozgatni. Ebből a tényből kiindulva koncerteket, fesztivált, előadói esteket szervezünk, más művészeti ágak prezentációját (képzőművészet, filmművészet, irodalom), társrendezvények keretében megvalósítva. Tavaly sikerült megszerveznünk az I. Vest Ócsófesztet, melynek látogatottságán (közel 1500 fizető vendég) talán mi magunk lepődtünk meg a legjobban. Fesztiválunknak az az egyedi jellemvonása, hogy szervezésénél nem tekintettünk elsődleges szempontként a potenciálisan befolyandó profitra, ellenkezőleg, a belépőjegyek árának szimbolikus szinten való megszabásával (ami tavaly 50 szlovák korona volt, s terveink szerint a napijegy ára idén sem haladja majd meg a 100 koronát) mindenki számára hozzáférhetővé szeretnénk tenni a rendezvényt.”
Mindenki számára nyitottak
A fesztivál fő profilját idén is az élő zene határozza meg. Pénteken a nagyszínpadon többek között a Deja Vu és az Expired Passport lép fel, csúcsidőben pedig a somorjai Rómeó Vérzik szórakoztatja a nagyérdeműt. Ebben a műfajban utazik a szombat este fellépő magyarországi Cool Head Clan is. Őket a hazai undergrund rock egyik jellegzetes formációja, az Impotent követi, majd az idősebb generációk számára sem ismeretlen Bikini lép fel. A fesztivál keretén belül egyéb zenekarok (pl. Antipeti, Sasszemvacka) is fellépnek, de még várják az együttesek, továbbá, színjátszóegyletek, képzőművészek, filmes alkotók jelentkezését. „Mindenki számára nyitottak vagyunk, és amíg vannak szabad helyek, igyekszünk biztosítani a fellépési lehetőséget. A jelentkezéseket a 0903/231-274-es telefonszámon várjuk” – mondta Végh Ákos.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.