2006 októberében, négyévnyi várakozás után megjelent Ákos nyolcadik stúdióalbuma, a Még közelebb. A tizenkét új dalban felcsendülő zene, szöveg és a hangszerelések többsége is Ákos munkáját dicséri, így ez az igazán személyes hangvételű anyag méltán viseli elsőként a „szerzői kiadás” címet.
Keresés
Lányok a hadtörténeti szekcióban
Ipolyság. A város magyar tanítási nyelvű gimnáziumának két diákja, Hammersmidt Éva és Krasznica Katalin első helyezést értek el a Tudományos Diákkörök VII. Országos Konferenciáján (TUDOK).
Kórházlista – a betegek szerint
Az intézmény neve ÉrtékelésNemzeti Szívkórház – Pozsony 94,51
Első Magánkórház- Kassa-Saca 93,81
Nemzeti Reumaklinika – Pöstyén 93,56
NOVAPHARM Kft.
HOGYAN ÉRTÉKELTEK A BETEGEK?
Az Általános Egészségbiztosító levélben szólította meg 16 800 olyan ügyfelét, akiket 2006-ban kórházban kezeltek.
A kérdőíveket a megkérdezettek 40 százaléka küldte vissza, vagyis többen mint 6700.
Nem kérdezték a 18 évnél fiatalabbakat és a 70 évnél idősebbeket.
ELÉGEDETTEK A BETEGEK?
Mennyire elégedett értékelés
Az orvosok viselkedésével 90,89
Az orvosok által nyújtott gyógykezeléssel 90,88
A nővérek által nyújtott gyógykezeléssel 90,58
A nővérek viselkedésével 90,19
A gyógykezelés színvonalával 89,92
A kórházak tisztaságával 88,26
Az orvosoktól kapott, a házi kezelésre v
KIKET ÉS HOGYAN ÉRTÉKELTEK?
Kiket értékeltek?
Általános orvosok – körzeti felnőtt és gyerekorvosok, nőgyógyászok
Szakorvosok – 51 orvosi szakterület szerint
Kórházak – minden szlovákiai intézményAz értékelés szempontjai
Kórházak
A kezelés hozzáférhetősége a betegek számára
a tervezett kórházi kezelésre egy hónapnál hossz
Ágykontroll – melyik a jó kórház?
Az Általános Egészségbiztosító (VšZP) nemrégiben újra nyilvánosságra hozta a szlovákiai egészségügyi szolgáltatók, a kórházak, orvosok, gyógyfürdők és szanatóriumok értékelését.
Tanulmányi versenyek támogatására
A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériumának Határon Túli Magyarok Titkársága a Balassi Intézet közreműködésével közoktatási pályázatot hirdet a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1.
Húsvéti kosárlabdakupa
A vásárúti József Attila Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában idén immár harmadik alkalommal rendezték meg a húsvéti kosárlabdakupát. A Vásárúti Ifjúsági Csoport szervezésében megvalósuló tornán 13 csapat mérte össze erejét, mintegy 100 játékos jelenlétében.