Ipolyság. A város magyar tanítási nyelvű gimnáziumának két diákja, Hammersmidt Éva és Krasznica Katalin első helyezést értek el a Tudományos Diákkörök VII. Országos Konferenciáján (TUDOK).
Lányok a hadtörténeti szekcióban
A történelem vonzásában
A két férfi élete kirajzolta Ipolyság hányatott történelmét is, érintették többek között a Trianoni békediktátumot, a visszacsatolást eredményező bécsi döntést, a II. világháborút, a zsidóüldözés és a holokauszt helyi történéseit, a háború utáni lakosságcserét, majd a deportálást, és a reszlovakizációt is. Felkészítő tanáruk Tóth Tibor volt. Hammersmidt Éva és Krasznica Katalin a 2006 decemberében megtartott regionális fordulón való kitűnő szereplésével kiérdemelte, hogy az országos eseményen is részt vegyen. Érdekesség, hogy regionális szinten a történelmi szekcióban mérettetek meg, Veszprémben viszont a hadtörténeti szekcióba lettek besorolva.
120-nál is több előadás hangzott el
A konferencián 147 diákelőadó, 46 kísérő és 54 zsűritag vett részt, 18 szekcióban 120-nál is több előadás hangzott el. Az előadásokat 50-nél is több elismert tudományos kutató és gyakorlati szakember bírálta el. Az ipolysági diákok vállalkozását a hadtörténeti szekció zsűrijének elnöke, Veress D. Csaba hadtörténész családtörténeti „vertikális mélyfúrásnak” nevezte. A zsűri tagjai voltak még, Pálffy Géza, a Magyar Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetének osztályvezetője és Réti Balázs a Lovassy László Gimnázium tanára.
Magyarországon szeretnének majd továbbtanulni
Hammersmidt Éva és Krasznica Katalin szekciójában további versenyelőadások hangzottak még el, például a II. világháború időszakáról, egy elfelejtett akcióról a „Dragon hadműveletről”, a Market Gardenről, valamint az ’56-os forradalomról különböző megközelítésekben. A két újdonsült hadtörténész az elismerő oklevélen és a könyvjutalmon túl egyhetes nyári balatoni tudóstábori részvételt is nyert. Mindketten Magyarországon szeretnének majd továbbtanulni, így számukra talán az a legfontosabb jutalom, hogy 15 egyetemi felvételi pontot is szerezhettek első helyezésükkel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.