Budapest. Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint a közelmúltban elhunyt Knézy Jenő fiát és unokáját életveszélyesen megfenyegette. Az eddig ismert adatok szerint a 48 éves férfi, társával együtt néhány hete azzal kereste fel ifj.
Keresés
Nőhet a potencia
Temuco. A közösülés után párját felfaló, fekete özvegyként emlegetett pók javíthat sok ember nemi életén: potencianövelő szert és fogamzásgátlót próbálnak készíteni a mérgéből chilei kutatók.
Benkő Lászlót is kizsebelték Varyban
Karlovy Vary. Nemcsak a filmeseknek, hanem a zsebtolvajoknak is ünnepet jelent a Karlovy Varyban évente megrendezésre kerülő nemzetközi filmfesztivál. Jirí Soukup nyugat-csehországi rend-őrségi szóvivő szerint a tolvajok és a zsebtolvajok által okozott kár az idén várhatóan meghaladja a négymillió koronát is.
Tanácsadók nem kellenek
Moszkva. Oroszország katonai eszközökkel segíti az afgán hadsereg újjászervezését, és részt kíván venni afgán katonatisztek képzésében is – hangzott el Szergej Ivanov orosz és Mohammed Kaszim Fahim afgán védelmi miniszter tegnapi moszkvai megbeszélésén.
Merénylet Karacsiban
Karacsi. Legalább két halottja és több sebesültje van a pakisztáni Karacsi tízszintes irodaépületében történt tegnapi robbanásnak. A rendőrség szerint pokolgépes merénylet történt, amelyért még senki sem vállalta a felelősséget.
Szerződés a felelősségről
Berlin. Csaknem hat évtizeddel a holokauszt után, tegnap szerződés lépett érvénybe a német szövetségi állam és a németországi zsidók viszonyáról. A dokumentumot Gerhard Schröder kancellár és Paul Spiegel, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke írta alá még január 27-én, a holokauszt-emléknapon.
Német igen a bővítésre
Berlin. A német parlament felsőháza, a Bundesrat egyhangúlag igennel szavazott pénteken arra, hogy 2004. május elsején tíz taggal - köztük Magyarországgal - bővüljön az Európai Unió. Egy héttel ezelőtt a képviselőház, a Bundestag szavazott elsöprő többséggel a tíz ország felvétele mellett. (MTI)
Srebrenica – mementó
Belgrád. A srebrenicai mészárlás nyolcadik évfordulóján, tegnap több mint tízezer megemlékező jelenlétében helyezték örök nyugalomra a vérengzés közel háromszáz áldozatát a város melletti Potocariban létesített emlékparkban.
Napi 10–25 támadás
Washington. Irakban napi 10-25 támadás éri az amerikai csapatokat Tommy Franks tábornok szerint, aki úgy ítéli meg, hogy ezek az akciók mind jobban előkészítettek és kivitelezettek, habár nincsenek összehangolva egy központ által.
Megosztott a kongresszus
Washington. Megosztotta az amerikai kongresszust Bush elnök tervezete, amely az afrikai országok AIDS elleni harcát segítené. A képviselőház az első költségvetési évben egymilliárd dollárral csökkentené a segély összegét, míg a szenátus elfogadta a Fehér Ház javaslatát.