Duka-Zólyomi Árpád, az MKP parlamenti képviselője holnap 15 és 18 óra között fogadóórát tart az MKP érsekújvári helyi szervezetének Komáromi utca 39. szám alatti irodájában. A képviselő szerdán Galántán tart fogadóórát 15-től 18 óráig, az MKP járási szervezetének irodájában (Gyermekek tere 1/1). (ú)
Keresés
Húsvágó bárddal támadt a feleségére
Négyszer halántékon vágta saját feleségét a zsolnai járásban fekvő községben egy nyolcvanéves férfi, ráadásul azután kétszer nyakon is szúrta. Az idős nő életét már nem tudták megmenteni az orvosok, ám a gyilkosét igen – ugyanis tette után megpróbált öngyilkosságot elkövetni.
Nem történt gyilkosság, kihűlt a férfi
A boncolás egyértelműen igazolta, hogy nem lett gyilkosság áldozata az a hajléktalan férfi, akit a múlt héten holtan találtak a Füleki úti Tuhár patak elhagyatott vízházában. A férfi halálát az orvosok szerint kihűlés okozta. A rendőrség szerint ezt igazolja a 49 éves J. Š. vallomása is, aki állítólag végig mellette volt. (tt)
Környezetbarát bányászat a láthatáron?
A Gömör–Tornai-karsztban található ásványkincsek kitermelésének lehetőségeit mérte fel pénteken Mikós László környezetvédelmi miniszterrel Ľubomír Harach gazdasági miniszter.
Falunapi ünnepségek
Szombaton, a helyi római katolikus templom átadásának első évfordulóján rendezett ünnepélyes istentiszteleten Eduard Kojnok rozsnyói püspök megszentelte a község szimbólumait. Molnár Gyula polgármester elmondta, a községi címertan elvei alapján ma Tajti címerét függőlegesen álló ekevas képezhetné.
Verekedés a vásáron
Nem volt felhőtlen a szórakozás a tizenegyedik alkalommal megrendezett vágfarkasdi kirakodóvásáron a hét végén. Egy roma család három tagját ugyanis megtámadták a vásár alkalmi italmérésében. Stojka József járt a legrosszabbul, szakított sebeit a vágsellyei kórházban ápolják.
Jelöltállítás után
A Magyar Koalíció Pártja galántai járási közgyűlésén kétfordulós választással megválasztották azt a hét képviselőjelöltet, akik a párt színeiben indulnak a nagyszombati megyei önkormányzati választásokon.
Megkívánta a nagyanyját
Nemi erőszakra tett kísérlet és zsarolás miatt indítottak eljárást egy helyi 19 éves férfi ellen. Az elkövető némi szipózás után saját 76 éves nagyanyját – akinél lakott – elkezdte levetkőztetni, intim testrészeit fogdosta, és megpróbálta megerőszakolni. Az idős hölgy védekezett, és kérte, hagyja őt békén.
Városnapok másodszor
Második alkalommal rendezett vásárral egybekötött városnapokat a helyi önkormányzat. A főtéren levő parkban felállított szabadtéri színpadon műsort adtak az iskolák, volt lovasbemutató és sportvetélkedők, az önkormányzat ünnepi ülésén pedig átadták a város polgármesterének díjait.
Gazdag program, nagy közönség
Péntek este a budapesti Brilantin és a helyi Paradox együttes nagysikerű koncertjével kezdődött a Komáromi Szezonzáró Napok rendezvénysorozat, amelyet a városi önkormányzat, a Városi Művelődési Központ és a SAT2 Media szervezett.