Jelöltállítás után

A Magyar Koalíció Pártja galántai járási közgyűlésén kétfordulós választással megválasztották azt a hét képviselőjelöltet, akik a párt színeiben indulnak a nagyszombati megyei önkormányzati választásokon.

A Magyar Koalíció Pártja galántai járási közgyűlésén kétfordulós választással megválasztották azt a hét képviselőjelöltet, akik a párt színeiben indulnak a nagyszombati megyei önkormányzati választásokon. A szavazás első fordulójában Berényi József, az MKP galántai járási szervezetének elnöke, Pomothy László, a Galántai Járási Hivatal elöljárója, Bíró László, a járási hivatal oktatási osztályvezetője és Pék László, a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium igazgatója kerültek a megyei jelölőlistára. A második fordulóban Pallya Gábor, a Nagyszombati Kerületi Hivatal elöljáró-helyettese, Juhos Ferenc, Nádszeg polgármestere és Zsille Béla, a Diószegi Városi Hivatal elöljárója. Berényi Józsefet a közgyűlés egyben a Nagyszombati Megye megyefőnöki posztjára is jelölte. Ha az MKP dunaszerdahelyi járási közgyűlése is állít megyefőnökjelöltet, visszalép a jelöltségtől, ám a galántaiak más posztokon számítanak a dunaszerdahelyiek támogatására.

Az MKP komáromi elnöksége a 36 helyi alapszervezet javaslata alapján összeállított listáról szavazta meg azok névsorát, akiket a megyei választási listára jelöl. Ők a következők: Angyal Béla, Bastrnák Sándor, Bastrnák Tibor, Bölcs József, Fehér Miklós, Hortay Éva, Sebők Zoltán és Szabó Olga. A két pótjelölt Csóka Lajos és Szigeti János lett. A megyei közgyűlés elnöki tisztségébe Fehér Miklóst javasolták. Holnap Udvardon ül össze az MKP nyitrai kerületi tanácsa, ahol a vágsellyei, az érsekújvári, a lévai, a nyitrai és a komáromi járások elnökei és alelnökei véglegesítik a megyei jelölőlistát. (gl, vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?