München. „A szeptember 11-i merényletek maguk alá temették azt az illúziót, hogy tovább folytatható a határok lebontását, az információ és a mozgás világméretű korláttalanságát hirdető politika” – mutatott rá szombaton Münchenben a magyar miniszterelnök.
Keresés
Szolidaritási futás a New York-i maratonon
New York. Az 11 933-as számú mezben tegnap Mikuláš Dzurinda kormányfő is rajthoz állt a New York-i maratonon. ĺgy fejezte ki Szlovákia szolidaritását a szeptember 11-én terrortámadás sújtotta amerikai néppel. Testőrök nélkül futott, mondván, biztonságban érzi magát ebben a városban.
Megindultak a menekültek?
Pozsony. Megindultak nyugat felé az afgán menekültek – legalábbis erre utalnak a magyar határőrség meg nem erősített információi, hogy csaknem százezer afgán tartózkodik Ukrajna déli részén.
A Mor ho! mint védelmi stratégia
Pozsony. „Szlovákia csak Samo Chalupka költő Mor ho! című versével határozta meg államvédelmi stratégiáját” – jelentette ki tegnap az STV Öt perc múlva tizenkettő című műsorában Jozef Tuchyňa független képviselő.
Gyanús por a papírpelenkában
Besztercebánya/Kassa. A tegnapig 321-ből megvizsgált 314 minta egyikében sem talált lépfene-baktériumot a besztercebányai Állami Népegészségügyi Intézet (ŠZÚ). Egy fiatalembernek címzett amerikai küldemény is az intézetben kötött ki, pedig csak a fiú ottani gyógykezeléséről küldött számlát tartalmazta.
Rusko nem ellensége Železnýnek
Pozsony. Pavol Rusko, a Markíza magántelevízió társtulajdonosa és az ANO elnöke nem tartja személyes ellenségének Vladimír Železnýt, a Global televízió új cseh befektetőjét, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy vetélytársa Csehországba viszi ki itteni bevételét.
Nagy kürtösi lakások, szaporodó számítógépek
Pozsony/Besztercebánya. Az ország minden nyolcadik háztartásában van számítógép – derül ki az idei népszámlálás adataiból. Automata mosógép a háztartások 61, központi fűtés 76,3, autó pedig 39,1 százalékában található. A házak és lakások 92,8 százalékában van tusolásra is alkalmas fürdőszoba.
Schustert fogadja a pápa
Róma. II. János Pál pápa tegnap a vatikáni Szent Péter téren hat másik egyházi személlyel együtt a kommunizmus idején meghurcolt Pavol Peter Gojdič görögkatolikus püspököt és Metod Dominik Trčka szerzetesrendi papot is boldoggá avatta.
Teológus, pincér és lakatos is indul
Pozsony. Legkésőbb holnap minden választásra jogosult személynek meg kell kapnia a községi önkormányzattól a megyei választásokról szóló tájékoztatót. Ennek tartalmaznia kell a választóhelyiség címét és a választás idejét, továbbá azt a figyelmeztetést, hogy a választásra vigyük magunkkal a személyi igazolványunkat.
Robertson óvatos volt
Pozsony. Szlovákia lakosságának a jövő évi választásokon világosan jeleznie kell, kész a NATO-n belüli katonai szerepvállalásra és a magas fokú demokrácia megőrzésére – nyilatkozta mai pozsonyi látogatása előtt az STV-nek George Robertson.