Egy pakisztáni napilap szerint az amerikai különleges egységek 26 embert vesztettek egy Kandahár környékén végrehajtott akcióban.
Keresés
Eddig egymilliárd dollárba került az afganisztáni háború
Eddig közel egymilliárd dollárba került az Egyesült Államok Afganisztánban viselt háborúja - jelentette be egy hadászati kérdésekre szakosodott intézet szerdán Washingtonban. A Pentagon nem közölt adatokat a folyamatban lévő hadműveletek költségeiről, csupán azt jegyezte meg Susan Hansen szóvivő,
Ismét felvetik Lenin eltemetését Oroszországban
Újra felvetette Lenin eltemetésének és így a moszkvai Vörös téren álló mauzóleum felszámolásának a gondolatát a Demokratikus Oroszország elnevezésű tömörülés az idei november 7-i évforduló alkalmából.
Lezuhant az ENSZ egyik helikoptere Sierra Leone-ban
Freetown közelében a tengerbe zuhant szerdán este az ENSZ egyik helikoptere hét emberrel a fedélzetén. A világszervezet szóvivője elmondta, hogy az ENSZ Sierra Leone-i békeerőinek (MINUSIL) parancsnoksága azonnal megkezdte a szerencsétlenül járt gép utasainak felkutatását illetve kimentését.
Bush és Blair a nukleáris stratégiáról és az antiterrorista harcról
George Bush amerikai elnök szerdán Washingtonban, Tony Blair brit miniszterelnökkel együtt állva az újságírók rohamát, egyebek között elmondta: már döntésre jutott abban a tekintetben, hogy meddig mehet el az Egyesült Államok a nukleáris fegyverkészletek csökkentése terén, Oroszországgal együttműköd
NOVÝ ČAS
Hétfőn egy százötven kilós medve kergette meg a szlovák védelmi minisztérium által szervezett deménvölgyi nemzetközi NATO-konferencia néhány résztvevőjét a helyi Grand Szálloda parkolójában. Három amerikai vendég csak hajszál híján menekült meg a maci karmai elől – olvasható a szlovák lapban.
Elemér-párti vagyok
A szombaton megjelent, Könyvbarát bűnöző című jegyzetre szeretnék reagálni.
Elismerem, hogy a szerző „Elemér” nevű ismerőse hibát követett el, magam is átéltem hasonlót, csak éppen rendőrök nélkül.
Mike Bloomberg leszüretelte a Nagy Almát
Elkelt New York polgármesterének posztja. A vevő, az 59 éves Michael Bloomberg áron alul, mindössze 50 millió dollárért jutott hozzá.
Begyűrűzött a baj
A német Volkswagen kezében levő Mladá Boleslav-i Škoda Auto rövid időn belül másodszor kénytelen leállítani a gyártósorokat, mivel a világgazdaság növekedésének megtorpanása, sőt stagnálása miatt túltermelési válság van kialakulóban.
A kassai vasművet birtokló amerikai U. S.
Ködösítések és tények
A státustörvény alkalmazhatóságának ügyében elvben ma sokkal egyértelműbb a helyzet, mint akár csak néhány héttel ezelőtt. A neves európai jogászok alkotta velencei bizottság
ugyanis kimondta, hogy a kisebbségvédelem elsősorban annak az országnak a kötelessége, amelynek az érintett személyek a polgárai.