A választó indokolt esetben (főleg egészségügyi okok miatt) kérheti a körzeti választási bizottságot, hogy a választási helyiségen kívül szavazhasson. A bizottság két tagja a hordozható szavazóurnát elviszi a szavazni kívánóhoz.
Keresés
Milan Čičet, Pozsony megye egyik elnökjelöltjét
Ľubo Roman, a jobboldal jelöltje (SDKÚ-MKP-KDH-ANO-DS) azt nyilatkozta, Pozsony megye balközép koalíciója (HZDS-Smer-SDĽ-SOP-SZS) a kommunista múltra épít. Nem gondolja, hogy ez utalás az ön múltjára?
Ezt nem kommentálnám.
Amit a választásokról mindenképp tudni kell
A választási helyiségben minden választópolgár – miután igazolta személyazonosságát – két szavazólapot és egy borítékot kap.
Mától kampányolhatnak a megyei jelöltek
A regionális választások jelöltjeinek tizenöt nap áll a rendelkezésükre, hogy meggyőzzék a választókat. A kampány a törvény szerint tizenhét nappal a választások előtt, tehát ma, november 14-én kezdődik.
Miért kellene részt vennünk a megyei választásokon?
Pozsony. Szlovákiában 2001. december elsején először tartanak regionális önkormányzati választásokat. Ezzel lehetőség nyílik egy új, regionális irányítás kialakulására, melynek célja, hogy a lényegi döntések az állampolgárhoz minél közelebb szülessenek meg.
Megalakult az új kormány Afganisztánban - Rabbani az elnök
A tálib rendszer összeomlása után Afganisztánban szerdán kormány alakult, élén Burhanuddin Rabbani törvényesen választott elnökkel, akit a tálibok öt éve elűztek. Rabbani általános amnesztiát hirdetett, kivéve a tálibok milíciavezéreit és a terroristákat.
Villáminterjú Ján Figeľ csatlakozási főtárgyalóval
1993 júniusában Koppenhágában határozta meg az Európai Unió azokat a feltételeket, amelyeket a csatlakozni kívánó államoknak teljesíteniük kell, és az EU várhatóan a jövő decemberi koppenhágai csúcsértekezletén nevezi meg az első belépőket. Ján Figeľ csatlakozási főtárgyaló szerint Szlovákia is köztük lehet.
Egymásnak ellentmondó hírek Kandahár elfoglalásáról
Ellentmondó hírek érkeztek szerdán az afganisztáni Kandahár sorsáról: egyes jelentések szerint a tálibok "Afganisztán fővárosává" tették meg a mozgalmuk központjának számító várost és erődítési munkálatokat folytatnak, az ellenzéki Északi Szövetség szerint azonban elvesztették uralmukat a település
Hatalmas erejű földrengés Kínában áldozatok nélkül
A nyugat-kínai Csinghaj tartomány hegyvidéki területét szerdán megrázó földrengés a Richter-skála szerinti 8,1-as fokozatú volt, de valószínűleg nincsenek áldozatai.Az egyik helyi tisztségviselő szerint a természeti csapásnak valószínűleg nincsenek áldozatai, mivel az amúgy rendkívül erős rengés az
Oszama felkészült az öngyilkosságra
Oszama bin Laden azt tervezi, hogy végez magával, mielőtt ellenségei kezére jutna. Az öngyilkosságot ugyan tiltja a muzulmán vallás, de mint kiderült, az elsőszámú terrorista kérésére őt és követőit ebben a tekintetben felmentették a szabályok alól. Ők az iszlám érdekében „áldoznák” fel magukat.