A városi képviselő-testület úgy döntött, eladják a város tulajdonában lévő Reko Kft.-t, amely egyebek között a kommunális hulladék tárolását végezte. Az okok főleg anyagiak, az Izsa kataszterében található hulladéktároló kibővítése nagy beruházásokat igényel, erre sem a városnak, sem a Reko Kft.-nek nincs fedezete.
Keresés
Színvonalas nótaverseny
Idén másodszor hirdették meg az Őszirózsa címet viselő országos magyarnóta-versenyt. Ipolykeszin 15 előadó mutatkozott be. A győztes Mikó Zoltán mögött ketten – Csingerné Lőrinc Gabriella és Uhrin István osztoztak a második díjon, miként a harmadik helyen is: Ivanics Henrietta és Gőgh Mária.
Önerőből fejlesztik a községet
A szűkös költségvetés miatt nem mindent valósíthatnak meg az eredeti elképzelések szerint, de még így is sokat tesznek a falufejlesztés érdekében – mondta lapunknak Fekete János, Nyékvárkony polgármestere.
Két társaság egy névvel
Tíz éve alakult a losonci székhelyű Szlovák–Magyar Baráti Társaság (SZMBT), amely rövid időn belül kiépítette alapszervezeteinek országos hálózatát. Egy évtizede tevékenykedik, és közel ennyi idő kellett ahhoz is, hogy kiderüljön, Pozsonyban rövid ideig ilyen néven működött egy kis csoport, amely szintén a szlovák–magyar kapcsolatok közeledését tűzte ki célul.
Majdnem kész a Nemzeti
Budapest. Hosszas huzavona után a tervek szerint 2002. március 15-én megnyithatja kapuit az új Nemzeti Színház.
A színházat eredetileg az Erzsébet téren akarta felépíttetni a főváros.
A magyar szaknyelvről
Budapest. A környező országok magyar tudományos műhelyeinek 5. fórumát csütörtökön és pénteken tartják Debrecenben, a tanácskozás témája: a magyar szaknyelv a különböző szakterületeken és a különböző országokban – hangzott el az eszmecserét beharangozó sajtótájékoztatón tegnap Budapesten.
Hazakerült a hagyaték
Budapest. Gróf Széchenyi Ödön Németországban őrzött kéziratos hagyatékának hazatérése alkalmából rendeztek ünnepséget szombaton Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban.
Az anyagot a Németországban élő Széchényi Alexandra grófnő (Alexandra Freifrau von Werde) őrizte meg az utókor számára.
Ádám, Éva és Lucifer az oroszlánbarlangban
Az elmúlt hét végén Alsósztregován, a Madách-kastélyban mutatta be Szikora János, Az ember tragédiájának rendezője azokat a művészeket, akik közreműködnek az új budapesti Nemzeti Színház nyitó előadásának szánt produkcióban. A bemutatóig-megnyitóig – 2002. március 15-éig – persze bőven van még idő; a folyamatos próbák is csak januárban kezdődnek.
MOZI
HVIEZDA: Kémkölykök (am.) 15.30 Jurrasic Park 3. (am.) 17.15, 19, 20.30 MLADOSŤ: Montmartre-i Amélia (fr.-ném.) 15.15, 17.30 Ha (ang.) 20 CHARLIE CENTRUM: Macskák és kutyák (am.) 17.30 Malena (ol.-am.) 19 Fűbenjáró bűn (ang.) 18 Lázadók és szeretők (cseh) 18.30 Lara Croft: Tomb Raider (am.) 17.15 Dracula 2000 (am.