Washington. A Newsweek című amerikai politikai hetilap legutóbbi számában azt írta, vezető amerikai tisztségviselők már tanulmányozzák a terveket Irak lerohanására és Szaddám Huszein hatalmának megdöntésére. A tervek szerint 100 000 katonát küldenének a frontra, s egyszerre rohannák le Irakot északról és délről.
Keresés
Az al-Kaida képezte ki a cipőbombást
Washington/London. Az American Airlines járatán múlt szombaton még időben ártalmatlanná tett cipőbombás merénylő valószínűleg ismerte Zacarias Moussaouit, az eddigi egyetlen személyt, akit hivatalosan vád alá helyeztek a szeptember 11-i terrortámadás miatt.
Richard C.
Aggasztóan éleződő feszültség
Újdelhi/Iszlámábád/New York. Újdelhi két-három napon belül befejezi erői összevonását az indiai– pakisztáni határ övezetében, és ezt követően a hadsereg készen áll bármilyen eshetőségre – jelentette ki tegnap az indiai védelmi miniszter.
Maradnak a nyilvános kivégzések
Washington/Kabul/London. Amerikai harci gépek tegnap hajnalban csapást mértek a kelet-afganisztáni Paktia tartományban Naka településre. Az AIP afgán hírügynökség szerint a támadásban huszonöten – főként nők és gyerekek – vesztették életüket, és négy személy megsebesült.
A leghíresebb gazdagok
Gazdag lehetsz, de hogy híres is? Erre a „lehetőségre” kereste a választ a leggazdagabb amerikaiak listáját minden évben összeállító Forbes magazin. A nevek sokszor ismerősen csengnek, ám a gazdagok és szépek első 15 helyezettje nem feltétlenül pénzkeresetével hívja fel magára az amerikaiak figyelmét.
2001 a világűrben – civil a pályán
Január
A Mars körül keringő Global Surveyor űrszonda sikeresen elvégezte missziójának elsődleges feladatait, azaz a bolygó légkörének és felületének tanulmányozását és feltérképezését. Az űrszonda a közel kétéves küldetés során több adatot gyűjtött össze, mint a Marsot korábban vizsgáló összes űrszonda együttesen.
Az év legsúlyosabb katasztrófái
A földrengés az egyik leggyakoribb katasztrófa. Évente több százezer rengést regisztrálnak a műszerek, ezek legtöbbje észrevétlenül zajlik, olyan kis erősségűek. Ha azonban jelentős erejű és lakott területet sújt, a kár emberéletben és anyagi javakban egyaránt óriási.
Birodalmi cserepek – a szovjet zárósztori
A birodalmak végéről különféle történetek keringenek. A szovjet zárósztori meglehetősen egyszerű. Három öregedő férfi (Jelcin, a fehérorosz és az ukrán főnök) leutazik egy fehérorosz vadászkastélyba. Leisszák magukat, és azután aláírnak egy papírt, aminek a részleteire maguk sem figyelnek nagyon.
Oroszország már túl van a nehezén
Gorbacsov este nyolckor tévébeszédet tartott. Egyenes adásban köszönt le a Szovjetunió elnöki tisztéről. A Kremlről levonták a sarló-kalapácsos vörös lobogót, helyébe a fehér-kék-vörös orosz zászló került. 1991. december 25-én – öt nappal létrehozásának 69. évfordulója előtt – a Szovjetunió végleg megszűnt létezni. A birodalom bukása, miként annak idején a születése is, az egész világon éreztette hatását.
NÉPEK, TÖRZSEK, SZOKÁSOK
Pastuk (38%)*
Mint Afganisztán domináns etnikai csoportja, ők teszik ki az ország lakosságának mintegy negyven százalékát. (Legalább ennyi pastu él Pakisztánban is, miután az afgán–pakisztáni határ meghúzása kettévágta a pastuk földjét.