Pozsony. Szlovákia külpolitikai irányultságának állandóságát biztosító egyezséget kötne Vladimír Mečiar a többi politikai párttal.
Keresés
Visszaélések a Roosevelt Kórház szemészetén
Pozsony. Az egészségügyi miniszter megerősítette, hogy többszörös törvénysértést követtek el a besztercebányai Roosevelt Kórház szemészeti klinikáján.
Izgalomba hozta a Charta 77
A Charta 77 ellenzéki emberjogi mozgalom a demokratikus értékrendszerből kiindulva bírálta a volt kommunista rendszer hiányosságait. A mozgalom első nyilatkozatát szlovákiai magyarként egyedül Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja jelenlegi ügyvezető alelnöke írta alá.
Több mint 30 százalékkal nőtt a Kolozsváron kiadott magyar vízumok száma
Tavaly több mint 30 százalékkal növekedett a kolozsvári magyar főkonzulátuson kiadott vízumok száma - közölte hétfőn Alföldi László főkonzul az MTI-vel.A kolozsvári magyar képviseleten tavaly 18600 vízumot állítottak ki. A 2000-ben kiadott vízumok száma 14200 volt.
Sikeres kényszerleszállást hajtott végre egy Boeing Tel-Avivban
Sikeres kényszerleszállást hajtott végre vasárnap az El Al izraeli légitársaság egyik Boeing 747-es típusú utasszállító repülőgépe Tel-Aviv Ben Gurion nevű nemzetközi repülőterén. A Londonba tartó repülőgép motortűz miatt kényszerült visszatérni a földre.
Der Spiegel: Ukrajna fegyverrel látta el a tálibokat a kilencvenes években
Ukrajna jelentős mennyiségű fegyvert és hadianyagot szállított a 90-es években az afganisztáni táliboknak - írja friss számában a Der Spiegel.
Egy magángép csapódott be egy floridai felhőkarcolóba
Egy egymotoros Cessna típusú repülőgép csapódott be szombat délután a floridai Tampa egyik felhőkarcolójába, amelyben a Bank of America irodái találhatóak. A becsapódás után ez első jelentések szerint nem keletkezett tűz, de rendőrök és tűzoltók érkeztek a helyszínre.
Csecsenföld: sunyi háború a kertek alatt
Megtörténhet, hogy miközben a világ az afganisztáni háborúra, a pattanásig feszült izraeli–palesztin helyzetre vagy az indiai–pakisztáni kardcsörtetésre figyel, suttyomban megtizedelnek egy népet.
Nem csupán áremelés volt a hónap elején
Tekintsünk előre – állítják egyöntetűen még a banki elemzők is a hír hallatán, hogy a tavalyi külkereskedelmi deficit minden valószínűség szerint meghaladta a soha nem látott százmilliárd koronát. Pánikra nincs ok, de azért idén már változnia kellene a helyzetnek – mondják, és erre sokféle lehetőséget felsoroltak.
Papír és ami mögötte van
Kónya Péter – aki egy nagy múltú eperjesi polgári család sarja – telefonált a minap. A Šafárik Egyetem tanára történészként is igen serényen dolgozik. Magyarországi ösztöndíjat kapott egyik kutatásához, de az ott-tartózkodási engedélyhez szükség van annak igazolására, hogy magyar nemzetiségű.