Kassa. Lövöldözés volt vasárnapra virradó éjszaka egy bárban a Laborc kereskedelmi központban. A hatóságok szerint öt személy akart végezni egy 22 éves kassai férfivel. Az áldozatot, J. P.-t súlyos, életveszélyes agysérüléssel szállították kórházba. A műtét után a fiatalember állapota továbbra is kritikus volt.
Keresés
Jacsmenyík József festőművész útjai
Fülek. Jacsmenyík József tárlata tekinthető meg holnaptól Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár Bóna Kovács Károly Galériájában. A Füleken élő festőművész alkotásaiból összeállított, Útjaim című kiállítást dr. Szabó Kinga művészettörténész, a Nógrádi Galéria igazgatója nyitja meg.
Hasonló boltrablások egy napon
Komárom/Pozsony. Három álarcos férfi kirabolta csütörtökön este öt órakor Komáromban a Fő utcai élelmiszerboltban az üzlet 64 éves elárusítónőjét és egy 35 éves vásárlót. A két nőtől 5700 koronát vettek el, majd elmenekültek. Hasonló rablás történt ugyanaznap Pozsonyban is.
Ötvenkoronást hamisítottak
Érsekújvár. Pénzhamisítással szeretett volna javítani anyagi helyzetén két középiskolás fiú és egy munkanélküli férfi. Közösen öszszeszereltek egy berendezést, melyen csütörtökön kinyomtatták az első két hamis ötvenkoronás bankjegyet.
Lakodalmak dömpingje február 2-án
Pozsony. Szlovákia-szerte sok pár kelt egybe az elmúlt szombaton. A numerológusok szerint ugyanis a nap dátuma, mely négy kettesből és két nullából állt (2002. 2. 2.), kedvező előjeleket ígér az aznap megkötött házasságok számára. A kettest az áldozatkészség, a beleérzés és a művészi hajlam jellemzi.
Rasszizmus elleni akcióprogram
Pozsony. Rasszizmus elleni akcióprogram elkészítését szorgalmazza a Szentszék, írja a Changenet szlovák internetes újság. A cikkíró Raffaelo Martinót, a Vatikán ENSZ-képviselőjét idézi, aki szerint „ez a program nagyon sürgős és nem szabad elodázni”.
Weiss: az SDĽ javaslata gyanús
Pozsony. Nem ért egyet a Szlovák Gázművek (SPP) privatizációjának módosításával Peter Weiss, volt SDĽ-es képviselő. Szerinte az SDĽ által javasolt módosítás már azért is gyanús, mert a HZDS támogatja.
Átveszik a Nova programjait
Pozsony. Az első februári héten három további tévéadó – Pozsony-Kamzík, Zsolna-Krížava és Sitno – üzembehelyezésével 45 százalékról 65 százalékra nő a Global TV – mely márciustól a JOJ TV nevet veszi fel – sugárzásának területi lefedettsége.
Szocdemek Weissért és Schmögnerováért
Pozsony. Magas párttisztségek felajánlását kéri Brigita Schmögnerová és Peter Weiss számára Szlovákia Szociáldemokrata Pártjának (SDSS) trencséni csoportja az SDSS vezetőitől. A felhívásban a trencséniek hiányolják, hogy Dubček halála óta nem bukkant fel a pártban erős, integráló személyiség.
Chlebo ismét a státustörvényről
Pozsony. A státustörvény nem standard törvény, mondta Jaroslav Chlebo külügyi államtitkár a Markíza Televízió Testre szabva című műsorában. Ezt támasztja alá szerinte az, hogy nem minden külföldi magyarra vonatkozik, hanem csak a Magyarországgal szomszédos államokban élőkre.