A német Sportsegély Alapítvány 631 ezer eurót fizet a Salt Lake City-i téli olimpián kimagasló eredményeket elért versenyzőknek. Az 1998-as naganói játékok után 503 080-at kaptak a legjobbak. Az alapítvány vezetői arra különösen büszkék, hogy valamennyi aranyérmes az ő támogatásukkal készült és versenyzett 1999 óta.
Keresés
Az USA elégedett, Oroszország nem
Harmincöt érem megszerzésével minden idők legsikeresebb téli olimpiai szereplését produkálta Salt Lake Cityben Németország. A németek 12 arannyal, 16 ezüsttel és 7 bronzzal végeztek az élen az éremtáblázaton. Négy éve Naganóban összesen 29 (12-9-8) dobogós helyezés volt a mérleg.
Horvátország: Kostelić fogadtatása
Zágráb egész sporttörténelmének eddigi legfényesebb eseménye volt a háromszoros olimpiai bajnok, négyszeres érmes Janica Kostelić hazaérkezése és fogadtatása.
Kína elégedett, de kritikus
A kínai sajtó elégedett versenyzőik Salt Lake City-i szereplésével, de beszámolt a téli olimpiát beárnyékoló botrányokról is. „Objektíven nézve, minden rendben ment” – írta a kommunista párt lapja, hozzátéve, hogy Peking, a 2008-as nyári játékok házigazdája sokat tanulhat az amerikai szervezőktől.
NEMZETKÖZI SAJTÓVISSZHANG
SVÁJC
TAGES-ANZEIGER: „Salt Lake City jobb volt, mint amit az előzmények alapján várni lehetett. Mühlegg esete beárnyékolta a sportolók és a szervezők kitűnő teljesítményét.
Rogge elégedetten távozott
Salt Lake City. Jacques Rogge, a NOB elnök az olimpiát lezáró szokásos nemzetközi sajtóértekezleten kijelentette: „Remek olimpia végéhez értünk. Remélem, önök valamennyien nagyon élvezték ezt a csodálatos versenyt.“
Náci karlendítés miatt három év
Gelsenkirchen. A német élvonalbeli Schalke 04 labdarúgócsapatának vezetősége 4 szurkolót náci karlendítések és jelképek használata miatt 3 évre kitiltott a gelsenkircheni stadionból.
Még két évig számít Blancra
Manchester. Sir Alex Ferguson vezetőedző azt szeretné, ha Laurent Blanc módosítaná visszavonulási tervét, s még legalább két évig a Manchester United labdarúgója maradna. „Laurent fantasztikus játékos, aki most is olyan jó állapotban van, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt.
Futball-vb: japán éremsorozat
Tokió. A május 31-én kezdődő labdarúgó-világbajnokságot Dél-Koreával közösen rendező Japán már a torna kezdete előtt szeretne jelentős bevételekre szert tenni, ezért a szurkolók keddtől postai úton rendelhetik meg az eseményt szimbolizáló emlékérem-sorozatot.
Rekordlétszám, 601 versenyző
Bécs. A szervezők bejelentése szerint 601 atléta indul a pénteken kezdődő bécsi fedett pályás Európa-bajnokságon. Ez új rekordot jelent, az eddig csúcsot Gent tartotta: a belga városban 2000-ben 566 versenyző küzdött az érmekért. A 352 férfi és 249 női atléta 45 országból érkezik a Dusika-csarnokba, akárcsak az 1996-os stockholmi Eb-n. (MTI)