Pozsony. A magyar élelmiszergyártók már kiszámították, hogy ők nyernek az európai uniós csatlakozáson. A visegrádi négyek közül csak déli szomszédaink érnek el pozitív külkereskedelmi mérleget, mind az agrár-, mind pedig és az élelmiszeripari termékeket illetően.
Keresés
Több kifogást emeltek
Pozsony. Mikuláš Dzurinda kormánya mind kevesebbet foglalkozik az országot érintő súlyos gazdasági kérdésekkel, legalábbis így látják a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői, akik évente értékelik a kormány tevékenységét.
Bővítették hálózatukat
Pozsony. A Szlovákia három legnagyobb lízingtársasága közé tartozó CAC Leasing Slovakia tavaly 5,43 milliárd korona értékben kötött szerződéseket, ez 1,9 milliárd koronával több mint egy évvel korábban – közölte Alexander Schmidecker, a cég elnöke.
Idén fellendülésre számíthatunk
Pozsony. A szlovák gazdaság idén újra nagyobb sebességre kapcsol – állítja a statisztikai hivatal legfrissebb előrejelzésében, amelyben az első félévre 3,9 százalékos GDP-növekedést jósol. Bruttó hazai termékünk 2001-ben éves szinten még 3,3 százalékkal emelkedett.
ORVOSMETEOROLÓGIA
A mai időjárás serkentőleg hat a szervezetünkre. Növekszik szellemi és fizikai teherbírásunk, javul összpontosító-készségünk. A hosszú, pihentető alvás kiváltképp felfrissíthet bennünket.
ELŐREJELZÉS
A mai nap folyamán az ország nagy részén változóan borús lesz az ég, helyenként kisebb záporokra, zivatarokra számíthatunk. A meteorológusok szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12, délen helyenként 14 fok körül alakul majd.
KÖNYVTÁRKÖRKÉP
Rozsnyó
A P. J. Šafárik Gimnázium könyvtárában összesen 12 860 kötet található, amelyek közül 4200 szakkönyv és 8600 szépirodalmi mű – tudtuk meg Jozef Matis igazgatótól. Mivel az iskolában szlovák és magyar nyelven is folyik oktatás, a kiadványoknak mintegy egyharmada magyar nyelvű.
Segít a szülői szövetség
Kassa. A kassai Középfokú Ipariskola és Kereskedelmi Akadémia könyvtárának számítógépes feldolgozása jelenleg folyamatban van, körülbelül 15-20 ezer kötetre tehető a készlet.
Kevés a pénz új könyvre
Komárom. Az Eötvös Utcai Alapiskola könyvtára mintegy 6000 kötetből áll, sajnos, a könyvek nagy része eléggé rossz állapotban van – tudtuk meg Lipták Mártától, az iskolai könyvtár vezetőjétől. Különösen érvényes ez a kötelező olvasmányok példányaira.
Gondolatok a könyvtárakról
Az iskolai könyvtár feladata alapvetően, hogy segítse a diákokat a tanuláshoz szükséges kiegészítő tankönyvek és egyéb kötelező olvasmányokat tartalmazó példányok beszerzésében. Több szlovákiai iskolai könyvtár azonban képtelen maradéktalanul megfelelni feladatának.