Pozsony. A szlovákiai EU népszavazás esetleges érvénytelenségének veszélyeire hívta fel a figyelmet tegnap Eric van der Linden. Az Európai Bizottság állandó szlovákiai delegációjának vezetője rámutatott, eddig az összes népszavazás eredménytelen volt Szlovákiában.
Keresés
A HZDS megtartaná Tkáčék mandátumait
Nyitra. A HZDS nyitrai kerületi szervezeteiből egyelőre senki sem akar átmenni Vojtech Tkáčék csoportjába, jelentette ki Ján Kovarčík. A párt kerületi elnöke szerint a nyitraiak teljes mellszélességgel Vladimír Mečiar és a párt vezetősége mögött állnak, ahogy korábban is tették.
Az elnök fürdőzik és szobabiciklizik
Bártfa. Rudolf Schuster nagyon jól érzi magát a bártfai gyógyfürdőben, jelentette ki személyi orvosa. František Samsely elmondta, a köztársasági elnök mindennel elégedett, az egész napja be van táblázva különböző gyógyprocedúrákkal, de jut némi ideje a sportolásra is, bár kedvenc sportágát a teniszt sajnos nem űzheti.
Szlovák–magyar együttműködés
Pozsony. Együttműködési megállapodást írt alá tegnap a Magyar Köztársaság nagykövetségén a magyarországi Központi Különleges Mentőszolgálat és a szlovákiai Általános Központi Mentőszolgálat. „Nagyon hosszú időre nyúlik már együttműködésünk, közösen vettük ki részünket a mentésből például a tiszai árvizeknél.
Kárpótolja a vasút a bérleteseket
Pozsony. Akik a vasúti sztrájk idején érvényes bérlettel (havijegygyel) rendelkeztek, ám a sztrájk miatt azt nem használhatták, azokat a vállalat kárpótolja.
Tíz öngyilkosság a BMG miatt
Pozsony. Egy év telt el azóta, hogy a legnagyobb szlovákiai pénzügyi szolgáltatók, a B.M.G. Invest és a Horizont Slovakia csődöt jelentettek.
Drenkó István halálára
Néhány éve készítettem róla a Csemadok rozsnyói irodájában egy jó fényképet: kezében a nagy téli sapkája, s éppen köszön az ott ülőknek, mert távozni készült. Ha lenne lapom – ami most éppen nincs –, ez a kép annak címlapjára kerülne.
Ha fizet, nyerhet
Érsekújvár. A városi lakáskezelőség felügyelete alatt 4700 lakásegység áll, ám az elmúlt években a legtöbb városi lakás a korábbi bérlők tulajdonába került. Ők a kezelőségnek már csak a szolgáltatásokért, illetve az épület és a közös helyiségek karbantartásáért fizetnek.
Problémás gondozás
Dunaszerdahely. A Dunaszerdahelyi járás 67 települése közül eddig egyelőre csak 35 vette át a gondozószolgálattal kapcsolatos hatásköröket. Január elsejétől a házi gondozószolgálat önkormányzati hatáskörbe került.
Gond az örökbefogadás
Kassa. Négy parlamenti képviselőnő kezdeményezett vizsgálatot az állami gondozott gyerekek külföldi örökbefogadásával kapcsolatban.