Véleményem szerint George W. Bush jobban tenné, ha háborús irodalmat is olvasna, nem csupán háborús tanácsadóinak írásait. Mert tanácsadóinak az a jó, ha háború van, neki meg az lenne a jó, ha ésszerű döntéseket tudna hozni.
Keresés
Gödrök és grundok
Valahányszor fellapozom a múlt századi magyar novellatermés legjavát, mindannyiszor eszembe jut Simonffy András remek novellája, az Egykori gödreink.
Politikusok békeharca
Egyáltalán nem kell ahhoz politikai zseninek lenni, hogy világos legyen, az Irakra irányuló fegyvereket rövidesen elsütik... Az is kézenfekvő, hogy lesznek számosan – politikusok és civilek egyaránt –, akik kizárólag az Egyesült Államokat okolják majd a háború miatt.
A pénzügyminiszter filléres aggodalmai
Itt van tehát, amit annyira vártunk. A szociálisügyi minisztérium közzétette az új nyugdíjrendszer koncepcióját. Az anyag nem könnyű olvasmány, ráadásul még variációkat is tartalmaz.
Amiről írhatok, és amiről nem
Az elején gyorsan letudom, amiről nem írhatok. Egy szóval sem említhetem, kit akarnak bizonyos körök a Jókai Színház igazgatói székébe ültetni, azt sem hozhatom nyilvánosságra, kitől tudtuk meg, hogy két MKP-s miniszter a szárnyvonalak megszüntetése mellett szavazott.
KIRÁLYHELMEC
A szabadidőközpontban valóban különleges szórakozási lehetőséget biztosítanak az érdeklődő gyerekek számára. Mivel a várost és környékét még mindig vastag hótakaró borítja, tudtuk meg a központ igazgatójától, Mayer Évától, kiváló alkalom kínálkozik arra, hogy az alapiskolások megismerkedjenek a hó-szobrászattal.
NAGYMEGYER
A délelőtti szabadidős foglalkozásokat két helyszínen tartják, a magyar és a szlovák tannyelvű alapiskola tornatermében.
KOMÁROM
A szabadidőközpontban nyílt napokat szerveznek az érdeklődő gyerekek számára, tudtuk meg Varga Mártától, a központ igazgatójától. Reggel 10-től 14 óráig várják a tavaszi szünidejüket töltő fiatalokat.
DUNASZERDAHELY
A szabadidőközpontban a tavaszi szünidő idejére nyílt napokat szerveznek. Már reggel 9 órától várják a gyerekeket, akik délután 4 óráig vehetik igénybe a központ szolgáltatásait, de szükség esetén tovább is maradhatnak.
SOMORJA
A szabadidőközpont munkatársai egyhetes napközis tábort szerveznek az érdeklődő gyerekek számára, melynek során a nebulók többféle szórakozási lehetőség közül választhatnak. Megismerkedhetnek egyebek mellett az agyagozás és a papírhajtogatás fortélyaival, készíthetnek különféle dísztárgyakat.