Moszkva. Az észak-kaukázusi katonai körzet törzsének adatai szerint tavaly 4739 orosz sorkatona halt meg, 29 tűnt el és 13 108 sebesült meg a csecsenföldi akciók során. (MTI)
Keresés
Kitolták a határidőt
Belgrád. Az USA 2 hónappal elhalasztotta a döntést a Szerbia és Montenegrónak nyújtandó pénzsegélyről, melynek folyósítását a körözött háborús bűnösök elfogásához kötötte.
Szent háborút hirdet a molla
Iszlámábád. Az Afganisztánból elűzött tálib rendszer vezetője felszólította az afgánokat, hogy indítsanak szent háborút az USA és a központi kabuli kormány ellen.
Mesterséges képződmény
Belgrád. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerint hagyni kellett volna, hogy Montenegró különváljék, mert ezzel együtt megkezdődött volna az ellentétes folyamat, a szálak szorosabbra fűzése.
Phenjani fényes jövő
Szöul. Észak-Korea közölte, hogy a hadseregnek elsőbbséget adó politikai rendszernek köszönhetően a kommunista állam biztosan győzne bármely, az USA-val megvívandó nukleáris háborúban.
Pánik Chicagóban
Chicago. Legkevesebb 21 ember életét vesztette, 19-en pedig életveszélyesen megsérültek egy éjszakai szórakozóhelyen Chicagóban. Tizenegy embert kevésbé súlyos sérülésekkel kezelnek. A CNN szerint a zsúfolt bárban pánik keletkezett, miután verekedés tört ki néhány törzsvendég között.
Bevonják a hadsereget
Prága. Ha Csehországban bármiféle nemzetbiztonsági kockázat lépne fel, a hadsereg akár 2500 megfelelően kiképzett katonát is azonnal kész a rendőrség rendelkezésére bocsátani. Erről tegnap döntött a kormány.
Csökkentek az ENSZ-terv esélyei
Nicosia. A megosztott Ciprus egyesítését célzó ENSZ-tervet módosítaná a vasárnapi ciprusi görög elnökválasztás győztese, Taszosz Papadopulosz. A ciprusi törökök első reagálásukban úgy vélték: Papadopulosz győzelme után nagyon csekély az esély az országegyesítési megállapodás február végéig tervezett elérésére.
Hosszú lehet az ostrom
Washington/Bagdad/London/Moszkva/Canberra. Irak háború esetén a felperzselt föld taktikáját alkalmazná. Az amerikai kormányt nem hozták zavarba a szombati európai és amerikai háborúellenes tömegtüntetések.
Izraeli kommandósakció
Jeruzsálem/Gáza. Belehalt az izraeli katonákkal vívott tűzharcban szerzett sebesüléseibe a Hamász radikális iszlám mozgalom katonai szárnyának tegnap elfogott vezetője. Az izraeli rádió szerint az áldozat, Rijád Abu Zeid a Hamász gázai övezeti katonai szárnyát irányította.