Tallinn.
Keresés
Hatalmas per Görögországban
Athén. A November 17. (17N) nevű görög baloldali terrorszervezet 19 feltételezett tagjának pere nyílt meg tegnap az Athén melletti Pireusz kikötővárosban lévő, szigorúan őrzött börtönben.
Felszólalna a pápa a BT-ben
Vatikánváros. II. János-Pál pápa szeretne felszólalni az ENSZ BT-ben, ha az Irak elleni háború elkerülésére biztató, George Bush amerikai elnökhöz intézett üzenete nem éri el a célját. Ezt egy vatikánvárosi diplomáciai forrás tegnap közölte az AFP-vel.
Phenjani ködösítés
Szöul. Egy héttel legújabb rakétakísérlete után, tegnap Észak-Korea azt hangoztatta, hogy szuverén joga rakétákat kifejleszteni és telepíteni önvédelmi eszközökként.
Pearl Harbor elleni támadást terveztek
Washington. Az USA Pearl Harbor-i haditengerészeti támaszpontja ellen tervezett támadást eltérített repülőjáratokkal a bin Laden vezette al-Kaida terrorhálózat. A The Washington Times tegnap azt írta, a lehetséges célpontok között nukleáris meghajtású tengeralattjárók és hajók is szerepeltek.
Ladent is lebuktathatja
Iszlámábád. Tegnap délelőtt még Pakisztánban volt őrizetben Hálid Sejk Mohamed, az al-Kaida terrorszervezet külföldi műveleti főnöke, a szervezet harmadik számú embere.
Ausztria ismét vétóval fenyegetőzik
Bécs. Hubert Gorbach, a pénteken megalakult új osztrák kormány infrastruktúra-minisztere tegnap ismét azt mondta, hogy az átmenő teherforgalom ügyének rendeződése híján nem zárható ki az EU bővítése elleni osztrák vétó.
Nyolc halott, harmincöt sebesült
Gáza. Az izraeli hadsereg hétfő hajnali gázai hadműveletében letartóztatta a Hamász szélsőséges palesztin szervezet egyik alapítóját, Mohammed Tahát és öt fiát, akik szintén Hamász-tagok. A 29 hónapja tartó új palesztin felkelés kezdete óta a hadsereg most először veszi célba a szervezet politikai vezetőit.
Amerika vár, a török vezetés tanácstalan
Washington/Ankara/London/Doha. Washington még mindig reméli, hogy Törökország rendelkezésére bocsátja területét és támaszpontjait az Irak elleni katonai műveletek céljára. Amerikai hadászati bombázók érkeztek tegnap egy angliai légi támaszpontra.
Rálőttek az oroszkai óvoda igazgatónőjére
Oroszka. Ismeretlenek tegnap hajnalban egy mozgó gépkocsiból rálőttek az oroszkai óvoda igazgatónőjére, amint az éppen az egyik helyi buszmegálló felé tartott. Egy lövés érte, amely szinte teljesen szétroncsolta a lépét, és sérülései következtében sok vért vesztett.