Pozsony. Nemzetközi bűnbandát semmisített meg a rendőrség az elmúlt napokban. A csoport fiatal nőkkel kereskedett, külföldi erotikus szalonokba szállították a lányokat, akiknek egy része mit sem sejtett az út céljáról.
Keresés
Klaus-nyilatkozat a szudétanémetekről
Prága. Václav Klaus cseh államfő tegnap „a mai szemszögből elfogadhatatlan cselekményeknek” minősítette mind a németek által a második világháború alatt az egykori Csehszlovákiában elkövetett erőszakcselekményeket, mind pedig a szudétanémetek ezt követő kitelepítését. A hitleri csapatok 1939.
20 koronánál kevesebb nem adományozható
Pozsony. Április 15.-ig illetve április 30.-ig rendelkezhetnek adójuk egy százalékának felhasználásáról azok a természetes személyek, akiknek tavalyi jövedelmük után fizetett adójuk egy százaléka meghaladja a húsz koronát.
Néha a nyugdíjas férfit terrorizálja a feleség
Pozsony. A kormány anyagi támogatásával a nyolc megyeszékhelyen és Poprádon működik tanácsadó iroda, ahol az erőszakos cselekedetek áldozatai jogi, pszichológiai, szociális tanácsadást és gyakorlati segítséget kapnak.
Veszélyes gyerekcipők
Pozsony. A hazai kereskedők egészségre ártalmas, és akár a lábat is deformáló cipőket árulnak – tette közzé legfrissebb felmérésében a Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelet. Hiányosságokat nyolc, három éven aluli gyerek számára gyártott cipőfajtánál regisztráltak.
Hol sírjaik domborulnak
A dunaszerdahelyi Nap Kiadónál Hol sírjaik domborulnak címmel jelent meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc felvidéki emlékhelyeivel foglalkozó kötet. A könyv egyik társszerzője Kovács László tanár, történész, akivel a mai fiatalok 48 március idusához fűződő viszonyáról, valamint a történelmi emlékezet megtartó erejéről beszélgettünk.
Sors, nyiss nekem tért...
Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek
Az emberiségért valamit!
Ne hamvadjon ki haszon nélkűl e
Nemes láng, amely úgy hevit.Láng van szivemben, égbül-eredt láng,
Fölforraló minden csepp vért;
Minden szív-ütésem egy imádság
A világ boldogságaért.
A kokárda
Március 15-én minden megemlékező kokárdát tűz a ruhájára. Ez a hagyomány a francia forradalom nyomán keletkezett, a magyar szabadságharcosok viseltek először nemzeti színű szalagot.
Március 15.
EMLÉKEZZÜNK
Ezen a napon a magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük. Március 15-e jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki. Franciaországban 1848 februárjában, Bécsben 1848 március 13-án kitört a forradalom. Ezeknek híre ösztönző hatással volt a magyar radikális ifjakra is.
Gyerekek!
Először is köszönöm a sok biztató levelet. ĺgértem, hogy bemutatom Nektek, Új Szó-olvasóknak régi, vasárnapos barátaimat. Jól nézzétek meg Vankó Zsófika rajzait, ő az, aki ötéves korától küldi nekem a csodálatos alkotásokat, vidám színei, mindig mosolygó figurái mindenkit jókedvre derítenek.