Pozsony. „Szlovákiában nem észlelték az ázsiai tüdőgyulladást – mondta lapunknak Zuzana Krištúfková, az Állami Közegészségügyi Hivatal epidemiológiai részlegének vezetője.
Keresés
Esett a kőolaj világpiaci ára
London. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj árfolyama gyorsan csökkent tegnap a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén, minden bizonnyal az Irakhoz intézett amerikai ultimátum hatására. A Brent több mint háromhavi mélyponton volt: hordónként 27,30 dolláros ára 2,18 dollárral maradt el a hétfői záró értéktől.
Próbariadók lesznek az iskolákban
Pozsony. Sorkatonákkal erősíti meg az ország keleti határának a védelmét a védelmi minisztérium a Központi Válságstáb kérésére.
Óránként ezer embert menthet meg a cseh–szlovák vegyi alakulat
Pozsony. „Nincs szükség a szlovák vegyvédelmi különítmény mandátumának megváltoztatására – jelentett ki Ivan Šimko védelmi miniszter, a szlovák katonák humanitárius és védelmi feladatokat látnak el a régióban, ezen nem változtat a háború kitörése sem.
Hajnalban lepereg Szaddám homokórája
Washington/Bagdad/Párizs. George Bush amerikai elnök 48 órát adott Szaddám Huszein iraki elnöknek és fiainak Irak elhagyására az amerikai nemzethez intézett hétfő esti televíziós beszédében. Az ultimátum csütörtökön hajnalban, közép-európai idő szerint 2 óra 15 perckor jár le. Ha nem tesz eleget a felszólításnak, katonai támadással kell szembenéznie.
Depressziós ámokfutása Jemenben
Egy jemeni férfi kedden agyonlőtt egy amerikai és egy kanadai szakértőt, valamint egy jemeni honfitársát, majd magával is végzett.
A tragédia a jemeni fővárostól 300 kilométerre keletre fekvő Szafer olajmezőn történt, ahol a nyugati munkások a Hunt Oil Company telepén dolgoztak.
A világ végét jósolta a héberül kiabáló ponty
A világ végéről kezdett kiabálni egy közel tízkilós, az ünnepi vacsorán felszolgálásra váró ponty az Egyesült Államok keleti partvidékén. Izraelben pedig egy töltött hal konzervből szólított fel Szaddám Huszein lefegyverzésére egy hal.
Emelt szintű terrorriadó az Egyesült Államokban
Magas fokú terrorriadót rendelt el a támadások megnövekedett veszélye miatt Tom Ridge amerikai nemzetbiztonsági miniszter. New York szintén fokozottan védekezik a háború várható kitörése miatt fokozódó támadásveszély ellen.
Új emailféreg: Ganda
A nemrégiben felbukkant Ganda féreg fertőzött levelek mellékleteiben terjed. A levél lehet angol vagy svéd nyelvű, attól függően, hogy a fertőzött gépen milyen a nyelvi beállítás.
A vírusokat megszállott férfiak írják
Ön szerint kik találják ki és írják meg a számítógépes férgeket? Egy anti-vírus szakértő szerint a tipikus készítő férfi, aki a számítógépek megszállottja, nincs barátnője, az életkora 14-34 év között van, és képes arra, hogy a világon bárhol zűrzavart hozzon létre.