Próbariadók lesznek az iskolákban

Pozsony. Sorkatonákkal erősíti meg az ország keleti határának a védelmét a védelmi minisztérium a Központi Válságstáb kérésére.

Pozsony. Sorkatonákkal erősíti meg az ország keleti határának a védelmét a védelmi minisztérium a Központi Válságstáb kérésére. „Az intézkedést az iraki válság miatt vezettük be, de általános biztonságpolitikai okokon kívül nincs konkrét célja” – közölte az Új Szó kérdésére a tárca sajtóosztályának munkatársa, neve elhallgatását kérve. Cáfolta, hogy a menekültek számának várható növekedése áll a háttérben. A magát megnevezni nem kívánó minisztériumi tisztviselő nem árulta el sem a határszakasz megerősített védelmével megbízott katonák számát, sem az intézkedés életbelépésének kezdetét. A kormány két héte jelölt ki bizonyos számú katonát, akiknek feladata a határok védelme lesz a rendőrséggel közösen. Ezeknek az alakulatoknak a feladata lesz jelentősebb létesítmények, az ivóvízforrások és néhány nagykövetség védelme is. Vladimír Palko belügyminiszter szerint a lakosság életében nem hoz majd változást az esetleges iraki háború. Palko a válságstáb tegnapi ülése után kijelentette, sem a rendőri szerveknek, sem a titkosszolgálatnak nincsenek szlovákiai terrorista akciók tervezésére utaló információik.

Március végéig minden alap- és középiskolában gyakorolni kell a diákok evakuálását, a közlekedési tárca figyeli az utak, vasutak, repülőterek állapotát, a mezőgazdasági minisztérium feladata az ivóvízforrások ellenőrzése. A pénzügyminisztérium elkülönített bizonyos pénzösszeget a feketehimlő elleni védőoltás beszerzésére, ami az egészségügyi minisztérium feladata lesz. Felkészítették a hipermarketek vezetőit az áruházak elleni feltételezett biológiai vagy vegyi támadások esetére is. A határátkelőhelyeken tegnaptól fokozottabban ellenőrzik a teherforgalmat, ezért mind a belépésnél, mind a kilépésnél torlódásra kell számítani. A menekülttáborokban lapértesülések szerint folyamatosan figyelik az ott lakók hangulatát, szigorítják a táborok őrizetét. Az egészségügyi minisztérium már utasítást adott a sugárzásmérők ellenőrzésére is. (lpj, t, s, szge)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?