Óránként ezer embert menthet meg a cseh–szlovák vegyi alakulat

Pozsony. „Nincs szükség a szlovák vegyvédelmi különítmény mandátumának megváltoztatására – jelentett ki Ivan Šimko védelmi miniszter, a szlovák katonák humanitárius és védelmi feladatokat látnak el a régióban, ezen nem változtat a háború kitörése sem.

Pozsony. „Nincs szükség a szlovák vegyvédelmi különítmény mandátumának megváltoztatására – jelentett ki Ivan Šimko védelmi miniszter, a szlovák katonák humanitárius és védelmi feladatokat látnak el a régióban, ezen nem változtat a háború kitörése sem.” A miniszter szerint az alakulat Irak területén bekövetkezett atom-, biológiai vagy vegyi támadások következményeinek felszámolásában is részt vehet, tehát segítheti az amerikai csapatokat is. Az MKP, az SDKÚ és a KDH elnökei tegnapi találkozójukon megerősítették, nincs szükség a parlament határozatának módosítására, a jelenlegi is elég jogot ad a szükséges feladatok ellátására. Csak a Smer követeli, hogy a kormány rendelje haza a szlovák alakulatot, ellenkező esetben kezdeményezni fogja egy ilyen értelmű parlamenti határozat elfogadását. A koalíciós pártok elnökeihez hasonlóan nyilatkozott a szlovákiai látogatáson lévő cseh elnök. Václav Klaus szerint a cseh katonáknak is csak védelmi feladataik vannak, ezért szükségtelen mandátumuk módosítása.

A Kuvaitban tartózkodó közös, cseh–szlovák alakulat az utóbbi napokban, a térségben tartózkodó újságírók érdeklődésének középpontjába került. A nemzetközi haderő többi része ugyanis Kuvait északi részén, egy zárt övezetben tartózkodik, ők az egyedüliek, akik Kuvaitváros közelében, a sajtó számára is elérhető területen állomásoznak. „Csúcsszínvonalat képviselünk a vegyvédelemben, harminc perccel a riadó után indulni tudunk a támadás helyszínére” – mondta a Mladá Fronta Dnes cseh lap tudósítójának Luděk Lávička őrnagy. Óránként ezer ember fertőtlenítését tudják elvégezni, tömegpusztító fegyverekkel történő támadás esetén egyedül ők tudnak segítséget nyújtani a kuvaiti lakosságnak. A katonák spártai körülmények között, egy légkondicionált kiállítási pavilonban laknak, külön teremben a férfiak és külön a 19 cseh nő. Ez utóbbiak legtöbbje egészségügyi nővér és laboráns, de néhányan a chrudimi ejtőernyős alakulat katonái. „A nők gyakran jobban viselik a folyamatos stresszt, mint a férfiak” – mondja Lávička, aki az alakulat pszichológusa Az egységet a kuvaiti hadsereg védi. Jelenleg még nem rendelték el a legmagasabb szintű készültséget, a katonáknak jut idejük sportolásra és pihenésre, hetente harminc percet ingyenes telefonálhatnak haza. (lpj, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?