Budapest. A közeljövőben sokkal kiszámíthatatlanabb lesz a Big Brother – tudtuk meg Till Attilától, a játék egyik házigazdájától. A Nagy Testvér ezentúl minden héten szolgál valami meglepetéssel, hogy a lakók ne érezzék olyan jól és biztonságban magukat.
Keresés
Megszökött a rablóktól
Budapest. Sikerült elrablóitól megszöknie annak a pécsi lánynak, akit hétfőn támadott meg és hurcolt el két ismeretlen férfi. A HavariaPress úgy tudja, a középiskolás lányt Pécsett két középkorú férfi az utcán egy kocsiba tuszkolta és elszáguldottak vele.
Friderikusz pályázott
Budapest. A híreket folyamatosan cáfoló Friderikusz Sándor mégiscsak pályázott a Magyar Televízió elnöki posztjára. A korábbi hírekkel ellentétben nem indul viszont a sokak által esélyesnek tartott Gyulai István, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség főtitkára.
Lottón nyert emlékmű
Kijev. Emlékművet kíván emelni szülővárosában, Verhnyodnyiprovszkban egy szerencsés lottózó Tarasz Sevcsenkónak, az „ukrán Petőfinek”, vagy ahogyan egyik művéről Ukrajna-szerte becézik a XIX. századi nemzeti poétát: a Kobzosnak.
Tagadja a pénzmosást
Washington. A Miami Vice tévésorozat egykori főszereplője, Don Johnson a CNN-nek azt mondta, a papírok, amelyeket a német vámosok találtak nála novemberben, miután Svájc felől átlépte a határt, nem kapcsolhatók pénzmosáshoz. Közölte: a dokumentumok üzleti partnerei tulajdonában vannak.
Veszélyben a madárvilág
Johannesburg. Az Irak elleni amerikai támadás súlyos veszélyt jelenthet Európa és Ázsia madárvilágára. Az évnek ebben az időszakában évezredek óta milliónyi költöző madár készülődik, illetve indul útnak és vonul át Irak fölött telelőhelyeiről a kontinens északabbi részein lévő fészkelő helyek felé.
SZÓTÁR
fame is a vapor – a hírnév mulandó
popularity is an accident – a népszerűség véletlen
the only earthly certainty is oblivion – egyetlen dolog bizonyos e földön, a felejtés
leave me alone – hagyj békén
she was a recluse – remeteként élt
it refers to not touching or bothering something – arra uta
ANGOLKA
Quote: Fame is a vapor; popularity an accident; the only earthly certainty is oblivion. (Mark Twain) Phrasal verb: leave alone/left alone Greta Garbo: I want to be left alone
Greta Garbo was a Swedish-born actress who was famous in Hollywood in the 1920’s and 1930’s.
Merre tartasz?
A felvételi vizsga komoly erőpróba. Érdemes előre feltérképezni erőforrásaidat, lehetőségeidet, vágyaidat – és azokat az akadályokat is, amelyek a terveid útjában állhatnak. Csak így lehet eredményesen gazdálkodni a rendelkezésre álló idővel.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Kapj el, ha tudsz! (amerikai) 15.30, 18, 20 MLADOSŤ: Rohadékok (cseh) 15.30, 20 A múlt nélküli ember (finn) 18 MÚZEUM: Moonlight Wedding (amerikai) 17.30, 20 TATRA: A szellemhajó (amerikai-ausztrál) 16.30, 18.30, 20.30 PALACE – AU PARK: Két hét múlva örökké (amerikai) 15.50, 18, 20.10 Kémkölykök 2.