Belgrád. Szerbiában újabb letartóztatásokkal és a bíróság átvilágításával folytatódott a Zoran Djindjics miniszterelnök gyilkosai utáni nyomozás. A Magyar Rádió tudósítása szerint Belgrádban letartóztatták Milan Szarajlics helyettes államügyészt is.
Keresés
Támadhat az al-Kaida
Brüsszel. Az al-Kaida támadásától tartva az Egyesült Államok kezdeményezésére a NATO utasította szövetségeseit, hogy minden civil hajót katonai hajó kísérjen át a Gibraltári-szoroson. Jelenleg spanyol, portugál és amerikai hadihajók vesznek részt a hadműveletben, de a hónap végén a britek átveszik ezt a feladatot.
Légtérhasználat-vita
Ankara/Nicosia/Bern. A BBC jelentése szerint a török parlament tegnap koraeste megszavazta, hogy az ország légterét az amerikaiak igénybe vehessék az Irak elleni légicsapásokhoz.
Tömegesen dezertál az iraki hadsereg
London. A háború előtti utolsó órákban tömegessé vált a dezertálás az iraki hadseregben, és Szaddám Huszein elnök közvetlen családi környezetéből is többen megszöktek – írta tegnap szövetséges hírszerzési forrásokra hivatkozva a The Times.
Megosztott a világ
Párizs/Berlin/Moszkva/Ankara/Iszlámábád/Prága. Nem sokkal az Irak elleni katonai akció kezdete után a világ számos pontján voltak tiltakozó megmozdulások. A tüntetések egész nap folytatódtak. Figyelmet érdemel: a támadást nemcsak a hivatalos Párizs, Berlin és Moszkva ítélte el, hanem az USA szövetségeseinek számító Pakisztán és Törökország vezető politikusai is.
87 napra van kőolajtartalék
Pozsony. Ha egy időre esetleg leállna a kőolajimport, Szlovákia három hónapig saját tartalékait használhatná.
Óvintézkedések a vágsellyei Duslóban
Vágsellye. A Duslo felkészült az iraki háborúval kapcsolatban előfordulható különleges helyzetekre – tudtuk meg az ország egyik legnagyobb vegyipari vállalatának szóvivőjétől. Jaroslav Barcúch azonban közölte, csakis a cég belügye, milyen intézkedéseket foganatosítottak, ezért részleteket nem közöl.
23 szonda méri a radioaktivitást
Pozsony. A Szlovák Hidrometeorológiai Hivatal folyamatosan figyeli a vizek és a levegő szennyezettségét, de a radioaktivitást is állandóan monitorozzák. Az intézet meteorológiai, hidrológiai és klimatikus monitorrendszereket működtet, a radioaktivitást 23, az ország különböző pontjain elhelyezett szonda méri.
Csökkentek az árak a Slovnaftnál
Pozsony. A Slovnaft tegnap csökkentette az üzemanyagárakat. A többfajta benzin egységesen 60, a gázolaj 50 fillérrel lett olcsóbb. A vállalat szóvivője, Ľubomír Žitňan elmondta, a csökkenés nincs közvetlen kapcsolatban az Irak ellen tegnap megindított katonai támadással.
Nincs veszélyben az EU-népszavazás
Pozsony. Az iraki válság nem veszélyezteti a szlovákiai EU-népsza- vazást, állítja egybehangzóan a három legfőbb közjogi méltóság. Mikuláš Dzurinda kormányfő reméli, hogy a lakosság többsége az eszével fog szavazni, nem pillanatnyi érzelmekre hagyatkozva.