Reggel nyolckor nyitotta meg kapuit a harmadik magyarországi Electro World áruház. A tumultuózus jelenetekről, ingyenes akciókról ismert cég most Budakalászon vetette meg a lábát.
Az Electro World tavaly februárban jelent meg a magyar piacon.
Reggel nyolckor nyitotta meg kapuit a harmadik magyarországi Electro World áruház. A tumultuózus jelenetekről, ingyenes akciókról ismert cég most Budakalászon vetette meg a lábát.
Az Electro World tavaly februárban jelent meg a magyar piacon.
Titkosszolgálati értesülés az iraki vezetők tartózkodási helyéről
Az amerikai légierő keddre virradó éjszaka légicsapást mért egy olyan bagdadi épületre, amelyben egyes értesülések szerint Szaddám Huszein iraki elnök is tartózkodhatott.
A Legfelsőbb Bíróság mellett működő Bírói Tanács alelnökével, Jozef Hrabovskýval készített interjút a lap annak okán, hogy májusban választják meg a Legfelsőbb Bíróság új elnökét. Egyelőre senkit sem jelöltek, április 22-e a végső időpont.
Az amerikaiak győzelmet arathatnak ugyan az iraki harcmezőn, de fennáll a veszélye, hogy e diadalukat nem ismeri el politikailag sem az arab világ, sem az iraki lakosság jelentős része – az Il Sole 24 Ore.
Fehér kalappal köszöntötte április a völgyet. Megriadtak a fűzek a reggeli zúzmarától, gyorsan becsukta magát levelei mögé a korai tulipán. Megtévedtem? – kérdezhetné magától.
Újabb javaslat került a minap a kormány szociális reformcsomagjába. A táppénzfolyósítás rendszerének javítását vette ezúttal célba, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a munkáltatók – saját érdekükben – jobban figyeljenek a beteget jelentőkre, magyarán: ellenőrizzék, valóban betegek-e, vagy netán táppénzcsalók.
Az avatar mindig győz, nem késik le semmiről, pontosan céloz, és ráadásul nincs szüksége napi tíz liter vízre, táplálékra sem. Hogy ki ez a csodálatos lény? Szanszkrit nyelven a Földre leszálló istenek testté vált valóját jelenti.
Szerbiában egyre nagyobb sikereket érnek el az alvilági szervezetek felszámolásában, már több mint 2000-re tehető a letartóztatottak száma, s ezúttal nem csak a kishalak akadnak horogra. A bűntettek szervezői és kiötlői is rács mögé kerültek, vagy menekülés közben lelőtte őket a rendőrség.
A munkanélküli segély összege a bruttó bér 50 százaléka lesz hat hónapon keresztül;
az számít majd jogosultnak, aki munkája elvesztése előtti négy évben legalább 3 évig fizette a biztosítást.
A minimálbér 12-szeresét vagy annál többet keresőknek kötelezően beteg- illetve nyugdíjbiztosítást kell kötniük;
a betegbiztosítás a biztosítás kezdetének időpontjától érvényes;
lehetőségük nyílik szociális biztosítás kötésére.