Az egykori lelkész levetette a reverendát, és teljesen meztelenre vetkőzött. A 32 éves Andres Geoni nem rég jött rá, hogy a férfiakhoz vonzódik, s azonnal fel is vállalta másságát. Mint mondta, az Interneten ismerkedett meg élete párjával, aki rádöbbentette homoszexualitására.
Keresés
Lóri ma utoljára a Barátok köztben
A szívtipró szaxis a sorozat pénteki részében egy fellépés kellős közepén fog váratlanul összeesni, életét már nem lehet megmenteni.
A ma.hu korábban már megírta, hogy Magyar Bálint végérvényesen kiszáll a sorozatból.
Prostisuli
Örömlányiskola kezdte meg mőködését Hollandiában. Az egyszemélyes tanári kar - egy madam - a tanfolyamot "exkluzív értékesítési kurzusnak" nevezi.
"Amit tanítok, azt nyugodtan minősíthetjük eladási technikának.
Francia homoszexuális tévé indul
Franciaországban hamarosan megkezdi adását az első, homoszexuális közösségnek szóló tévéadó, a Pink TV. A kábelcsatornán terjeszthető adás évente 208 pornográf jellegű műsort sugároz majd.
Európa bepereli az Egyesült Államokat?
Az Európai Unió brüsszeli bizottsága közölte: panaszt tesznek a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO), amennyiben úgy találják, hogy az iraki újjáépítési megbízások odaítélésének módja a világkereskedelmi előírásokba ütközik.
CORRIERE DELLA SERA
Sikerül-e Bagdad bevétele után megtalálni azt a tekintéllyel rendelkező iraki tisztet, aki a teljes megadás aláírásával garantálhatná az ellenállás gócainak felszámolását, a fosztogatások leállítását?
Nincs második Vietnam
A véres, hosszan tartó háborúra, bagdadi utcai harcokra vonatkozó jóslatok ugyanolyan tévesnek bizonyultak, mint azok, amelyek második Vietnamot ígértek az amerikaiaknak Irakban – írta a Rzeczpospolita.
Válságba jutott a Jókai Színház
Az utóbbi időben sok véleményt hallottam és olvastam a Jókai Színház válságos helyzetéről mint bérletes színházlátogató. Ide juttatták izgága, izgató, felelőtlen vezetői. Véleményem szerint ez hosszan tartó negatív folyamat a kiváló teljesítményt nyújtó színészeink alakítása és a rendezők célkitűzése között.
Az idő markában
Megfogod-e a pillanatot porból teremtett s porrá váló kezeddel, ember? Mi enged szárnyalni, mikor a föld húz magához, súlyod pedig levethetetlen tested? Tán a vers!
Bálvány és kerti törpe
Itt, távol az iraki háborútól hajlamosak vagyunk sántító párhuzamok konstruálására. Egy hónapja még esküdni mertem volna, hogy Szaddám Huszeinra hasonló sors vár, mint Nicolae Ceausescura. Aztán kitört a háború, és más újságírók, más, még bicegőbb összehasonlításokra ragadtatták magukat.