London/Moszkva. A Moody’s Investors Service tegnap bejelentette, hogy negatív kilátással látta el a Jukosz orosz olajtársaság Ba1-es hitelminősítését, a cég elnöke, Mihail Hodorkovszkij letartóztatásának bizonytalan hatásai miatt.
Keresés
Mérleget vont az SZRB
Pozsony. A Szlovák Kezes- és Fejlesztési Bank (SZRB) 2003 első 9 hónapjában 849,7 millió korona értékben nyújtott garanciát és 86 millió korona közvetlen hitelt folyósított – közölte Konczer Lajos, a pénzintézet vezérigazgatója.
Tartós a Mol lendülete
Budapest. A Mol Rt. stratégiája a regionális konszolidáció, azaz, hogy a Balti tengertől az Adriáig húzódó térségben egységes olajcsoport jöjjön létre. Ennek megvalósulási formái azonban különbözőek lehetnek – emlékeztetett Mosonyi György, a Mol Rt. vezérigazgatója.
NARANCSSÁRGA PONTOK
(figyelmeztetések)
Az üzletláncokról szóló törvény több cikke nem összeegyeztethető az áruk szabad áramlásának uniós szabályaival.
UNIÓS BĺRÁLATOK PIROSPONTOK
(a legkomolyabb figyelmeztetések)
A U.S. Steel túllépi a termelési határértéket, a kormány túlteljesítette a vállalat támogatására vállalt kötelezettségét. A kassai vasműnek 2002-ben csökkentenie kellett volna a termelését, ehelyett több mint háromszázalékos növekedést értek el.
Lengyelország a legrosszabb tanuló
Az Európai Bizottság a tíz, jövőre csatlakozó EU-országnál összesen mintegy negyven olyan, aggodalomra okot adó kérdéskört talált, amelyek kapcsán felhívja majd ezen államokat, hogy még 2004 májusi csatlakozásuk előtt hozzanak „azonnali és döntő” lépéseket megoldásukra. A sort kilenc problémával Lengyelország vezeti.
Jók vagyunk, de nem eléggé
Nyilvánosságra hozta az Európai Unió a csatlakozók országjelentéseit, pontosabban már nem is országjelentésekről, hanem az integráció folyamatának értékeléséről van szó. Szlovákia négy esetben kapott pirospontot, ami uniós értelmezés szerint valójában feketepont. Emellett több kisebb figyelmeztetést is küldött Brüsszel Szlovákiának.
Vádemelés a lehallgatások ügyében
Pozsony. A katonai ügyészség tegnap a SIS három magasabb beosztású munkatársa ellen emelt vádat a SME napilap tavaly decemberi lehallgatásával kapcsolatban. Dobroslav Trnka katonai főügyész szerint ez a három személy megbukott a hazugságvizsgálón, s ezen az ügyön kívül más tiltott lehallgatásokkal is vádolják őket.
Diana és Bryan Adams kalandja
London. Bryan Adams 44 éves kanadai rockzenésznek 1996-ban állítólag kapcsolata volt Diana brit hercegnővel.
Legalábbis ezt állította a Sun című lapnak Adams egy korábbi barátnője, a 28 éves Cecilie Thomsen.
Zárt ajtók mögött a Govnetről
Pozsony. Zárt ajtók mögött kezdődött tegnap a Govnet kormányzati számítógépes rendszer ügyének bírósági tárgyalása. A kormányhivatalt a KISS cég perelte be, mely 1993-ban nyerte el a 2,4 milliárd koronás projektet, de azt 1999-ben a hivatal leállítatta.