Pozsony. A közoktatási törvény készülő javaslata nincs összhangban a Millennium elnevezésű, hosszú távú oktatáspolitikai tervezettel, állítják a Polgár és Demokrácia Alapítvány képviselői.
Keresés
Nem rúghatják ki a korrumpálódott hivatalnokot
Pozsony. Nem lehet elbocsátani a földművelésügyi minisztérium korrupt hivatalnokát – még akkor sem, ha éppen 200 ezer korona kenőpénz átvételekor fülelték le. Ľubomír P. szeptembertől vizsgálati fogságban van.
Oldottságra vár mindkét ország
A gyönyörű, 150 éves esztergomi egyházi könyvtárban, a Bibliotéka egyik szobájában találkoztunk. Meglepődtem, milyen magas termetű ember, nyílt tekintete, kedves és őszinte érdeklődéssel párosul. Pontosan fogalmaz, kitűnően érvel, nagy meggyőző erővel beszél. Örömmel lapozgatta azt a korábbi lapszámot, amelyben a pozsonyi pápalátogatásról írtunk.
Kompromisszum az egyenlőségért
Az Európai Unió legnépesebb, azaz „nagy” és kevésbé népes, vagyis „kis” tagállamainak viszonyát elemzi az Európai Konvent legújabb értekezése. A cikket a szerzők – Valéry Giscard d’Estaing, a konvent elnöke, valamint az európai alkotmányozó testület két alelnöke, Giuliano Amato és Jean-Luc Dehaene – több vezető európai lap között a Népszabadságnak ajánlották fel közlésre. Az alábbiakban az írás legfontosabb megállapításait ismertetjük.
Horoszkop
Készen áll a szellemi-lelki fejlődésre, tudatszintje tágítására. Kapcsolatai e folyamat katalizátorává válnak. Egy új társ is feltűnhet a színen, aki segítségére lesz ebben.
Ez az időszak idealizmust vált ki Önből.
Brüsszel 10,1 milliárd koronát vár
Pozsony. Szlovákiának jövőre európai uniós tagságának első évében 10,165 milliárd koronát kell befizetnie a brüsszeli közös kasszába, 2005-ben ez az összeg 15,504 milliárdra, 2006-ban pedig 15,924 milliárd koronára emelkedik – derül ki abból a dokumentumból, amelyet tegnap fogadott el a kormány.
Pozsonyból Frankfurtba
Pozsony. A német Cirrus Airlines légitársaság 2003. december 1-től naponta légi járatot indít a Pozsony-Frankfurt vonalon, egy menettérti jegy ára 4150 korona (99 euró) lesz, ez azonban nem tartalmazza a reptéri illetéket – közölte tegnap Alexander Gutu, a Cirrus Airlines marketingosztályának munkatársa.
Túlságosan magas lesz
Prága. 2004-ben az Európai Unióba belépő exszocialista országok közül Csehországban lesz a legmagasabb a társasági adó, sőt uniós mércével mérve is az egyik legmagasabbnak számít majd – derül ki az Ernst and Young és a KPMG tanácsadó cégek elemzésének adataiból.
Dinamikusan fejlődik az Erste Bank csoportja
Pozsony/Prága/Bécs.
Új piacokra figyelnek
Budapest. Az OTP Bank Rt. konszolidált adózás utáni eredménye a magyar számviteli szabvány szerint 67,9 milliárd forint volt 2003 első háromnegyed évében, azaz 68,5%-kal több, mint 2002 azonos időszakában, s ez meghaladja az optimista elemzői várakozásokat is. Az OTP Bank Rt. mérlegfő-összege 2003. június 30. és 2003.