Nem rúghatják ki a korrumpálódott hivatalnokot

Pozsony. Nem lehet elbocsátani a földművelésügyi minisztérium korrupt hivatalnokát – még akkor sem, ha éppen 200 ezer korona kenőpénz átvételekor fülelték le. Ľubomír P. szeptembertől vizsgálati fogságban van.

Pozsony. Nem lehet elbocsátani a földművelésügyi minisztérium korrupt hivatalnokát – még akkor sem, ha éppen 200 ezer korona kenőpénz átvételekor fülelték le. Ľubomír P. szeptembertől vizsgálati fogságban van. A szaktárca azonnal megpróbált szabadulni tőle, csakhogy a köztisztviselői törvény joghézagai miatt ez nem egyszerű dolog. Már a letartóztatás után kiderült: mivel nem véglegesített köztisztviselőről van szó, azonnali hatállyal nem lehetett felmondani neki. Az viszont nem egyértelmű, hogy az ideiglenes szolgálatot töltőkkel szemben hogyan kell eljárni. Angyal Béla, a minisztérium hivatalvezetője eredetileg fegyelmi eljárást javasolt, és abban bízott, ennek lefolytatása után kiszabják a legsúlyosabb büntetést: a munkaviszony megszüntetését. A tárca jogászai azonban megállapították: nem lehet fegyelmit indítani, mert ugyanazért a dologért kétszer nem lehet valakit megbüntetni. Az illető ellen ugyanis már büntetőeljárás folyik. Ha bebizonyosodik a törvénysértés, és elítélik, a munkaszerződést is fel lehet bontani, ugyanis a köztisztviselői törvény értelmében az államigazgatásban csak büntetlen előéletű személy dolgozhat. „Bármennyire szeretnék is, jelen pillanatban nem tudok semmit tenni. Ne akarja, hogy minősítsem azt a törvényt, mely ennyire megköti a kezem” – szögezte le lapunknak Angyal Béla. Január 1-jétől változik a köztisztviselői norma, eszerint a súlyos fegyelmi vétséget elkövető valamennyi köztisztviselőt – nemcsak a véglegesítetteket, hanem az ideigleneseket is – szolgálaton kívül lehet majd helyezni. Ľubomír P.-vel is ezt lehet majd tenni, azaz januártól a fizetése legkevesebb 50 százalékát kaphatja. Jelenleg nem kap semmit, ugyanis mivel a minisztérium nem tudott mihez kezdeni, elküldte fizetetlen szabadságra. Jövőre ugyan a törvény egyértelműbben fog fogalmazni, paradox módon az adófizetők számára ez lesz a rosszabbik megoldás, hiszen ahelyett, hogy a korrupt hivatalnokot azonnal elbocsátanák, csak szolgálaton kívül helyezhetik, és ha gyerekei is vannak, akár a fizetése 70 százalékát is megkaphatja, miközben munkába sem kell járnia. Ha pedig bizonyítékok hiányában vagy egyéb okból felmentik, visszamenőleg ki kell neki fizetni az illetményéből levont öszszeget. Egy köztisztviselő átlagban havi 20 ezer koronát keres. Angyal Béla szerint Ľubomír P.-vel kapcsolatban nem áll fenn a veszély, hogy nem sikerül bizonyítani bűnösségét, hiszen provokatőr ügynök bevetésével sikerült őt leleplezni. A vonattenderek kapcsán tavaly októberben szolgálaton kívül helyezett Peter Kľučkával, a közlekedésügyi minisztérium akkori hivatalvezetőjével azonban más a helyzet. Ľubomír Plai, a Köztisztviselői Hivatal elnöke azért függesztette fel a korrupciós ügybe keveredett köztisztviselőt, mert a főügyészség vizsgálata alapján feltehetően visszaélt bizonyos bizalmas értesülésekkel. „Kľučka az illetékes bíróság döntéséig csökkentett fizetést kap, ha pedig nem igazolódik be a gyanú, visszatérhet korábbi tisztségébe, és utólag a fizetéséből levont összegre is joga lesz” – mondta Plai. A vonatügy azóta sem zárult le, érvényes bírósági döntés nem született. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?