Belgrád.
Keresés
Ankarát figyelmeztették
Ankara. Az ankarai hatóságok még októberben figyelmeztetést kaptak arról, hogy Törökországban számítani kell olyan merényletekre, amelyeket robbanószerrel megrakott gépkocsikkal hajtanak végre – közölte tegnap a Sabah című ankarai lap.
Magyar diplomaták utaztak Irakba
Budapest/Bagdad. Két magyar diplomata utazott Irakba, hogy tisztázza Varga-Balázs Péter halálának körülményeit. Ezt Kovács László külügyminiszter jelentette be tegnap az Országgyűlésben.
Kormányközelben Tudjman pártja
Zágráb. Lapzártáig nem közölték a végleges adatokat a horvátországi parlamenti választások eredményéről, de az eddig ellenzékben politizáló HDZ már győztesnek kiáltotta ki magát. A néhai Tudjman pártja ígéri, kormányalakítás esetén folytatja a nyugat-barát vonalat a mihamarabbi EU-csatlakozás érdekében.
A héten fizet a Veriteľ
Pozsony. A száz százalékos állami tulajdonú Veriteľ Rt. tegnap bejelentette, hogy a héten megtéríti azoknak a gyógyszertáraknak a számláit, akik eljuttatták hozzá kereseteiket. A kifizetésre a Veriteľ és az Általános Egészségbiztosító megegyezése alapján kerül sor.
Rusko beavatkozna Csáky munkakörébe
Pozsony. Pavol Rusko gazdasági miniszter azt szeretné, ha az uniós strukturális alapok értékelő bizottságaiban személycseréket hajtanának végre – közölte Csáky Pál miniszterelnök-helyettes. Ehhez Brüsszel beleegyezése is szükséges, és az esetleges változtatásokat Csáky sem támogatná.
Nem tudni, kit támogat az MKP
Pozsony. Arról, hogy az MKP kit támogat majd a legfőbb ügyészről való parlamenti szavazás során, a frakció dönt az utolsó pillanatban, jelentette be tegnap Komlósy Zsolt. Az Országos Tanács elnöke szerint a párt elnöksége nem ajánl senkit a képviselőknek, így a frakció maga dönthet.
Törökországba sem megy Rudolf Schuster?
Pozsony. Rudolf Schuster mérlegeli, hogy lemondja-e decemberre tervezett törökországi látogatását. A köztársasági elnök hivatala a külügyminisztériumhoz és az ankarai szlovák nagykövetséghez fordult tanácsért, ez alapján dönt.
Évente 20 HIV-fertőzés Szovákiában
Pozsony. Évente Szlovákiában mintegy húsz ember fertőződik meg a halálos HIV-vírussal. Az AIDS-fertőzésnek leginkább a 25 és 29 év közötti homoszexuálisok vannak kitéve, de ahogy a világban mindenütt, a heteroszexuális kapcsolatúak között is egyre inkább terjed a kór.
Óriási dugó Prága és Brünn között
Jihlava. Közel tíz órára teljesen lezárták a Brünnből Prágába vezető D1-es autópályát, mivel tegnap reggel a 116-os kilométernél egy szlovák kamion egy olajat szállító Aviával ütközött.