Kormányközelben Tudjman pártja

Zágráb. Lapzártáig nem közölték a végleges adatokat a horvátországi parlamenti választások eredményéről, de az eddig ellenzékben politizáló HDZ már győztesnek kiáltotta ki magát. A néhai Tudjman pártja ígéri, kormányalakítás esetén folytatja a nyugat-barát vonalat a mihamarabbi EU-csatlakozás érdekében.

A Horvát Demokrata Unió (HDZ) a szavazatok döntő többségének kiértékelése után 73 mandátumra számíthat a 140 fős parlamentben. Az eddig kormányzó szociáldemokrata koalíció az előzetes eredmények alapján 64 helyet szerzett. Ivica Racan miniszterelnök délután még nem fogadta el pártjának vereségét, meg akarja várni a hivatalos végeredményt. A bonyolult horvát választási rendszer miatt ez akár december 5-ig is elhúzódhat. Az új parlament várhatóan december végén vagy január elején ül össze. Ivo Sanader tegnap máris ragyogó győzelemről beszélt, a párt szóvivője pedig bejelentette, hogy máris megkezdődtek az egyeztető tárgyalások a lehetséges koalíciós partnerekkel.

Az MTI tudósítója azt jelentette, a szavazatok kilencven százalékának összeszámlálása után közreadott nem hivatalos eredmények szerint a két nagy párt, a HDZ és az Ivica Racan miniszterelnök vezette Horvátországi Szociáldemokrata Párt (SDP) közötti verseny valamivel szorosabbá vált. A HDZ vezette Horvátországot a kilencvenes években Franjo Tudjman irányítása alatt. A háborús bűnökkel is vádolt elnök 1999-es halála után a nacionalista erők elvesztették a választást. A HDZ-t a demokratikus alapelvek és az emberi jogok megsértésével vádolták. A párt jelenlegi elnöke, Ivo Sanader állítja: a HDZ mérsékelt erő, mely ragaszkodik Horvátország nyugat-barát politikájához. „2006-ban csatlakozni akarunk a NATO-hoz, 2007-ben az Európai Unióhoz” – nyilatkozta, és hozzátette: a párt folytatni kívánja az együttműködést Hágával. Az EU-bizottság szűkszavú értékelésében annyit közölt, hogy folytatni fogja az együttműködést Zágrábbal a reformok és európai integráció útján. Az uniónak még el kell döntenie, hogy jövőre megkezdi-e a csatlakozási tárgyalásokat Horvátországgal.

Az adriai ország választási rendszerében a boszniai horvátok is szavazati joggal rendelkeznek, és azok hűséges HDZ-szimpatizánsok – állítja a der Standard internetes kiadásának hozzászólója. A kettős állampolgárság intézménye az egyik legkényesebb pontja a csatlakozási tárgyalásoknak. Andrej Belic szerint a rendszer megszűntével a HDZ örökre eltűnhet a történelem süllyesztőjében.

A horvát választási kampányt az európai integráció mellett – ebben egyetértés van a nagy pártok között – leginkább az elhúzódó gazdasági válság és a rossz életszínvonal határozta meg. Bár fontos reformokkal sikerült erősíteni a piacgazdaságot, a horvát átlagkereset nem haladja meg a négyezer kunát (ez kb. 18 ezer korona, magasabb fogyasztói árak mellett), a munkanélküliség pedig tizenöt százalékos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?