Magyar diplomaták utaztak Irakba

Budapest/Bagdad. Két magyar diplomata utazott Irakba, hogy tisztázza Varga-Balázs Péter halálának körülményeit. Ezt Kovács László külügyminiszter jelentette be tegnap az Országgyűlésben.

Budapest/Bagdad. Két magyar diplomata utazott Irakba, hogy tisztázza Varga-Balázs Péter halálának körülményeit. Ezt Kovács László külügyminiszter jelentette be tegnap az Országgyűlésben. Balogh László (MDF) azt tudakolta ugyanis a külügyi vezetőtől, mit tesz a tárca az Irakban tartózkodó civilek védelméért, és meg tudja-e mondani, hány magyar állampolgár tartózkodik az országban. Kovács László elmondta: nincs olyan jogszabály, amely arra kötelezné a magyar állampolgárokat, hogy külföldön végzett tevékenységükről tájékoztassák a külképviseletet, ezért a külügyminisztériumnak nincs ismerete arról, hány magyar állampolgár tartózkodik Irakban. Az amerikai külügyminisztériumtól eddig csak nem hivatalos tájékoztatást kapott Magyarország, mivel a Pentagon és a CIA még nem fejezte be az eset kivizsgálását.

Átfogó programot jelentett be tegnap a terrorizmus elleni küzdelem terén az ideiglenes iraki kormányzat. Dzsalál Talabani, az amerikaiak által kinevezett ideiglenes kormányzótanács soros elnöke elmondta, a terv katonai és más természetű intézkedéseket is magában foglal. A terv részét képezik a terrorellenes küzdelem jegyében hozott katonai intézkedések – esetleges mozgósítás, önvédelmi tervek –, de a politikai pártokat érintő intézkedések is. A program részeként médiakampányt és nagyszabású utcai eseményeket is szerveznek a közeljövőben. A Kurdisztáni Hazafias Szövetség elnöki posztját is betöltő Talabani mindazonáltal úgy vélte, a terrorizmus az ország területének csak alig több mint 10 százalékát sújtja.

Az al-Arabíja dubaji székhelyű tévétársaság bagdadi irodájában a múlt heti Szaddám-felvétel miatt tartottak razziát a rendőri erők a kormányzótanács rendelkezésére. Az adó Szaddám Huszeinnek tulajdonított hangbejátszást sugárzott a múlt héten, és ebben a beszélő a kormányzótanács tagjai elleni támadásokra buzdított. A rendőrség az al-Arabíja közleménye szerint lefoglalta az iroda felszerelését, és azt csak az után szolgáltatja vissza, ha a csatorna írásban kötelezettséget vállal arra, hogy nem uszít erőszakra. A kormányzótanács azt is tervezi, hogy pert indít a csatorna ellen.

Az amerikaiak elleni gerillatámadások szüneteltetésére szólította az irakiakat tegnap egy szunnita méltóság a böjti hónap végét jelző íd al-fitr ünnep alkalmából, de eközben máris újabb amerikai konvojt ért támadás Bagdadban. Adnan al-Dulaimi a bagdadi Um al-Kura mecsetben összegyűlt hívekhez beszélve azzal érvelt: a fegyvernyugvás lehetőséget adna arra, hogy az irakiak nyugodtan, békésen ünnepeljenek. A szunnita vezető egyúttal felszólította az amerikai erőket is, hogy ne kezeljék terroristaként az irakiakat. Azt is kérte, hogy az ünnep tiszteletére engedjék szabadon mindazon iraki foglyokat, akiknek bizonyítható bűneik nincsenek. A szunnita irakiak Bagdad több utcáján már vasárnap este megkezdték az utcai ünnepléseket az íd al-fitr alkalmából. A másik vallási ág, a síiták vezető mozgalma (Iraki Iszlám Forradalom Legfelső Tanácsa) azonban úgy ítélte meg, hogy az ünnep csak holnap kezdődik. A tűzszüneti felhívással egy időben támadás ért egy amerikai járműoszlopot egy bagdadi hídon. A konvojra páncéltörő gránáttal lőttek rá. Két járművet a lövedék megrongált, de senki nem sebesült meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?