A fő cím első olvasásra talán furcsának tűnhet, pedig pontosan fejezi ki a tényeket. Somorja ugyanis sok évtizeddel ezelőtt már polgári város volt. Ebben a felső-csallóközi kisvárosban az elmúlt század első évtizedeiben két újság jelent meg. Messze földön híres volt múzeuma és dalárdája is.
Keresés
Kihívás minden muzsikusnak
Kovács János, a budapesti Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas vezető karnagya nagy sikerrel vezényelte a Szlovák Nemzeti Színházban a két Bartók- egyfelvonásos, A kékszakállú herceg vára és A fából faragott királyfi november 6-i bemutatóját. Beszélgetésünk ennek kapcsán készült.
Függetlenedő Mussolini-unoka
Róma. Kilép a Nemzeti Szövetségből (AN) és a független képviselők közé ül át az olasz törvényhozás alsóházában a duce unokája, Alessandra Mussolini. Az AN egykor újfasiszta párt volt, az utóbbi években a jobbközép felé közelített, s új helyet határozott meg magának a politikai palettán.
Felhívás Ratko Mladicshoz
Belgrád. George Robertson leköszönő NATO-főtitkár Belgrádban önkéntes feladásra szólította a hágai törvényszék egyik legkeresettebb vádlottját, Ratko Mladics volt boszniai szerb hadseregparancsnokot.
Perelnek a bosnyák asszonyok
Szarajevó. Kárpótlási pert indít az ENSZ és a holland kormány ellen a boszniai háborús áldozatok hozzátartóit tömörítő Srebrenica asszonyai szervezet. A kárpótlási követelés eléri az egymilliárd dollárt.
Peking hiába fenyegetőzött
Tajpej. A tajvani parlament tegnap olyan népszavazási törvényzáradékot fogadott el, amely Peking fenyegetései ellenére megváltoztatja a sziget alkotmányát. A törvényjavaslat értelmében az ország elnökének joga van kiírni a népszavazást a függetlenségről, ha Kína megtámadná Tajvant.
Államfői nyugdíj
Prága. Százezer korona lesz a cseh exállamfők nyugdíja. Erről szerdán este döntött a cseh képviselőház. A volt államfők anyagi juttatásáról szóló törvényt hónapokig tartó éles vita előzte meg.
Izrael rákényszerül a területi engedményekre
Tel-Aviv. Ariel Saron tegnap először ismerte el, hogy a béke érdekében kormánya kénytelen lesz területeket átadni a palesztinoknak. Az izraeli kormányfő tel-avivi sajtóértekezletén jelentette ezt be, de sem a kiürítendő helységekről, sem a várható visszavonulás határidejéről nem volt hajlandó nyilatkozni.
Kalasnyikovos iraki védte őket
Budapest. Az Irakban elhunyt magyar fiatalember családja nem tudja, mikor temetheti el Varga-Balázs Pétert. Bárándy György, a családot képviselő ügyvéd arra kérdésre, hogy a hozzátartozók igényt tartanak-e kártérítésre, kijelentette: „az attól függ, mi lesz a tényállás”.
Szaddám olyan, mint tű a kazalban
New York/Bagdad/Moszul. Az iraki válság kezelésére összekötő csoportot hozott létre Kofi Annan, az ENSZ főtitkára. A világszervezet szóvivője, Fred Eckhard elmondta: a testület hétfőn tartja meg első ülését.