Az éjszaka az alvás ideje – legalábbis az ember és igen sok állat számára. De vannak olyanok is, akik nappal alszanak, mások pedig látszólag sohasem.
Keresés
Ha majd felnövünk
Az ember a kezdetek óta sohasem elégszik meg azzal, ami körülveszi őt. Legszívesebben elköltözne egy másik házba, venne egy új kocsit, évente a tengerparton nyaralna, koktéllal és színes szívószállal a kezében.
Megjöttek a milliók is
Kolozsvár. Romániában országszerte félévzáró ünnepségekkel búcsúztak az iskolák az első szemesztertől, amely – legalábbis az iskolaigazgatók szerint – könnyebben zajlott le, mint azt sokan várták.
Egy kólát az iskoláért
Beregszász. A helyi iskola épülete eredetileg kollégiumnak épült, ahol rendkívül pici szobákban 8-9 gyerek van elhelyezve. Ugyanekkora termekben folyik a tanítás is.
Nem vezethetnek műsort a romániai politikusok
A romániai Országos Audiovizuális Tanács (CNA) határozata értelmében a honatyák 2004. január elsejétől nem vezethetnek rádió- és tévéműsorokat.
Központi fűtés nélkül
A madéfalvi (Románia) Zöld Péter Általános Iskolában most nem fáznak a gyerekek. A dobkályhákban lobog a tűz, és az osztálytermek egy-két óra alatt bemelegednek, ha a takarítónők kora hajnalban begyújtanak.
Harminchat felekezet
Jelenleg Kárpátalján 36 vallási felekezet és 1365 egyházközösség, 6 misszionárius társaság működik. Az egyházi szervezetek hatáskörébe 15 vallási központ tartozik, négy tanintézetben folyik papnevelés. A fiatalok vallási oktatását mintegy 700 vasárnapi iskola biztosítja.
Megszülik gyermeküket, és megszöknek
A Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság statisztikai adatai alapján idén 2966-an születtek. A legtöbben, vagyis 2540-en a Megyei Kórház szülészetén látták meg a napvilágot, tudtuk meg a szülészeti osztály főasszisztensnőjétől, Eugenia Poptól. Szomorú tény azonban, hogy a csecsemők tíz százaléka koraszülött.
Jövő ősszel adnák át az orgonát
Több mint egy évtizede annak, hogy nem működik a marosvásárhelyi Vártemplom műemlék orgonája. A vártemplomi egyházközség több alkalommal is próbálta megjavíttatni, de túl nagy feladatnak bizonyult, így többfelé pályázott e célból. Jelenleg a helyzet biztató: több helyről is nagyobb összeggel támogatják a törekvést, hogy a hangszer ismét megszólalhasson.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Zatoichi (japán) 15.30, 18 Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (amerikai) 20.30 MLADOSŤ: Titkok (francia) 15.15, 17.30, 20 TATRA: Órák (amerikai) 17, 20 AU PARK – PALACE: S.W.A.T. – Különleges kommandó (amerikai) 14.50, 17.20, 19.50, 22.20 Nem férek a bőrödbe (amerikai) 15.