Megjöttek a milliók is

Kolozsvár. Romániában országszerte félévzáró ünnepségekkel búcsúztak az iskolák az első szemesztertől, amely – legalábbis az iskolaigazgatók szerint – könnyebben zajlott le, mint azt sokan várták.

Kolozsvár. Romániában országszerte félévzáró ünnepségekkel búcsúztak az iskolák az első szemesztertől, amely – legalábbis az iskolaigazgatók szerint – könnyebben zajlott le, mint azt sokan várták.

Az első félévnek nemcsak az eredményei voltak jobbak, mint tavaly, de az iskolán kívüli tevékenységek terén is nagy volt az előrelépés. A Comenius program – amely a Nyugat felé nyíló ablak szerepet tölt be minden korszerű iskola életében – ebben a szemeszterben tetőzött: a Comenius Hét országszerte sikert aratott, és ez fontos lépés ahhoz, hogy a hazai közoktatás eurokonformmá váljék. Sok iskolában a nyugati kapcsolatteremtések jégtörő félévének számít ez a félév: háromszorosára nőtt a külföldi testvériskola-kapcsolatok ügyében utazó kisebb-nagyobb tanár–diák küldöttségek száma. Az év végi országos költségvetés-kiegészítés során jó néhány magyar nyelvű tanintézmény is milliókhoz-milliárdokhoz jutott a közelmúltban. Az örömmámor viszont majd mindenhol elmaradt, hiszen az igazgatók vagy utolsó percben jutottak hozzá az összegekhez, és pánikhangulatban voltak kénytelenek azt úgy elkölteni, hogy a ma beálló ünnepi bank-csönd miatt ne kelljen visszautalni az államnak – vagy egyszerűen kevesebbet kaptak, mint amennyit vártak.

– Én 530 milliót kértem, és annyit is kaptam – mondta a Szabadságnak Kósa Mária, a Brassai-líceum igazgatója. – Mivel terveim készen álltak, sikerült is azt az utolsó percben arra elkölteni, amire valóban szántuk: taneszközökre, gáz-víz-villanyra. Nekünk jó félévünk volt: beteltek az osztályaink, és jobbak a diákjaink, mint tavaly.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?