Prága. Hörghurutja van Václav Havel volt cseh köztársasági elnöknek, akit orvosai prágai otthonában kezelnek – jelentették be tegnap a cseh fővárosban.
Keresés
Milosevics sem lesz képviselő
Belgrád. Nem lesznek feltételezett háborús bűnösök az új szerb parlamentben: a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) is úgy döntött, hogy a háborús bűncselekményekkel vádolt pártelnök, Szlobodan Milosevics csak azután foglalhatja el képviselői helyét, ha visszatért a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) fogdájából.
Phenjan elrettentő ereje
Phenjan. Észak-Korea szombaton közölte, hogy megmutatta „nukleáris elrettentő erejét” egy nem hivatalos amerikai küldöttségnek. Egy észak-koreai külügyi illetékes kijelentette: „Az Egyesült Államok magatartása arra kényszerítette a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, hogy nukleáris elrettentő erőt hozzon létre.
Szaddám hadifogoly lett
Bagdad. Az Egyesült Államok hivatalosan hadifogollyá nyilvánította Szaddám Huszeint, Irak decemberben elfogott volt vezetőjét. Ezzel elvben lehetőség nyílt arra, hogy háborús bűnösként bíróság elé állítsák.
Gyilkosság Újgyallán
Újgyalla. Feltételezhetően egy 19 éves szentpéteri fiatalember gyilkolt meg egy 60 esztendős nőt szombaton este a Komáromi járásban levő községben. J. A. holttestére a fia bukkant rá tegnap reggel. A vélt elkövetőt őrizetbe vették, és az illetékes bíró javasolja vizsgálati fogságba vételét.
Ducký gyilkosai még nincsenek rács mögött
Pozsony. Tegnap múlt öt éve, hogy meggyilkolták Ján Duckýt, a Szlovák Gázművek volt vezérigazgatóját és a legutóbbi Mečiar-kormány gazdasági miniszterét. Gyilkosa és a felbujtó még nem került rács mögé, az ügyben ma is folyik az eljárás, Silvia Miháliková pozsonyi rendőrségi szóvivő szerint éppen a tanúk kihallgatásával. (SITA)
Jackson: függetleníteni a titkosszolgálatot
Pozsony. A szlovák titkosszolgálati szerveket teljesen függetleníteni kell a politikától – hangsúlyozta kétnapos szlovákiai látogatását követően Bruce Jackson, az Egyesült Államok NATO-bizottságának elnöke.
A nadrágszíj-összehúzás utolsó éve
Pozsony. A kormány azért tesz népszerűtlen gazdaságpolitikai lépéseket, hogy megteremtse az életszínvonal emelkedésének feltételeit – hangsúlyozta a Markíza televízió Testre szabva című vitaműsorában Ivan Mikloš.
Štefanec és Figeľ a főbiztosi posztért
Pozsony. Az SDKÚ Ivan Štefanecet, a KDH pedig Ján Figeľt jelöli az uniós főbiztosi posztra a koalíciós tanács mai ülésén. Figeľ az uniós előcsatlakozási folyamatban volt Szlovákia főtárgyalója, míg Štefanec a Coca-Cola menedzsereként az üdítőital-gyártó cég uniós államokban működő képviseleteit integrálja.
Valószínűleg nem állítanak jelöltet
Pozsony. Kilencven százalék, hogy az MKP a koalíciós tanács mai ülésén nem nevez meg saját jelöltet a Szlovákia által betölthető uniós főbiztosi posztra. Ezt tegnap Bugár Béla, a magyar párt elnöke nyilatkozta.