Kassa. A Cirkuszi álmot és A pokol tornácát követően újabb „világpremier” lesz a Thália Színházban holnap este.
Keresés
„maradok tisztelettel férfiszégyenemmel”
Kései induló – állíthatnánk Fehér Sándorról, aki 2003-ban, harminchat éves korában jelentkezett első verseskötetével. Ám a Plectrum műhelyéből kikerült Cápafogak között című kötet története nem ennyire egyszerű.
Róma kövekből és makettekből
Pozsony. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, a Budapesti Történeti Múzeum, valamint a Pozsonyi Városi Múzeum közös szervezésében rendezték meg az Aquincum – a rómaiak Budapesten című kiállítást a Pozsonyi Városi Galériában.
Önkéntes fegyverletétel
Moszkva. Magomed Hambijev volt csecsen szakadár védelmi miniszter megadta magát a Kreml-barát köztársasági kormánynak. Hambijev a fegyverletételi tárgyalások eredményeként határozta el a szövetségi erők elleni jogellenes tevékenység feladását helyettesével, Haron Bibulatovval együtt.
Előállítások Franciaországban
Párizs. Tizenkét személy állítottak elő tegnap Párizs és Nantes környékén az első muzulmán felekezetű francia prefektus elleni merényletsorozat elkövetésének gyanújával. A rasszista támadások mögött valószínűleg szélsőjobboldali csoportosulások állnak.
Megöltek egy szemtanút
Belgrád. Belgrádban meggyilkolták a Zoran Djindjics szerb miniszterelnök elleni merénylet egyik szemtanúját. Maja Kovacsevics, a Djindjics-perben eljáró különleges törvényszék szóvivője szerint a bíróság kapott erre vonatkozó információkat.
Elnökválasztás Macedóniában
Szkopje. Április 14-re írta ki Macedóniában az elnökválasztást Ljupcso Jordanovszki házelnök, aki Borisz Trajkovszki államfő repülőszerencsétlenségben bekövetkezett halála óta ideiglenes jelleggel az államfői teendőket is ellátja. A 47 éves Trajkovszki február 26-án légibalesetben hunyt el. (MTI)
Mégis börtönbe megy
Stockholm. Nem szenvedett súlyos elmebetegségben a késelés időszakában az a férfi, aki tavaly ősszel megkéselte Anna Lindh svéd külügyminisztert – áll a tegnap közzétett hivatalos pszichiátriai jelentésben.
Jogok és kötelezettségek
Belgrád. A kettős állampolgársággal kapcsolatban tisztázni kell, hogy pontosan mit akarnak a vajdasági magyarok, lényeges továbbá, milyen állásponton van a szerbia-montenegrói kormányzat, s hogy miként viszonyul ehhez az Európai Unió. Ezt Kovács László magyar külügyminiszter nyilatkozta az újvidéki Magyar Szónak.
Kerry enyhe fölényben
Washington. Az eddigi legalacsonyabb szintre esett vissza George Bush amerikai elnök gazdaságpolitikájának és iraki politikájának a támogatottsága – állapította meg a The Washington Post és az ABC televízió közös felmérése. Az amerikaiak 57 százaléka tartja időszerűnek a vezetőváltást az ország élén.