Pozsony. Ha a parlament májusi ülésén elfogadja az igazságügyi miniszter büntető törvénykönyvet módosító javaslatát, akkor az állampolgárok akár fegyverrel is védekezhetnek a lakásukba illetéktelenül behatolók ellen. Az igazságügyi tárca tervezete szerint ebben a helyzetben ugyanis a fegyverhasználat nem minősülne bűncselekménynek. (SITA)
Keresés
Bérfagyasztó elképzelés
Pozsony. A közjogi méltóságok fizetésének befagyasztását javasolják a Szabad Fórum képviselői, az erről szóló törvénymódosítást tegnap terjesztették a parlament elé.
Már alig drágul az élelmiszer
Pozsony. 2003 februárjához viszonyítva az elmúlt hónapban 8,5 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak. Februárban 0,8 százalékos volt az infláció, ami megfelel a várakozásoknak. Ezen belül a lakásfenntartási költségek 10,4 százalékkal, az élelmiszerek viszont csak 0,2 százalékkal nőttek.
Kiegészül a tévétanács
Pozsony. Kiss Péntek Józsefet a parlament tegnap beválasztotta a Szlovák Televízió Tanácsába, azaz most már Görföl Jenővel és Somogyi Alfréddel együtt három magyar tagja van a testületnek.
Segítség középiskolásoknak
Pozsony. A tervek szerint májustól havonta 600-1200 korona szociális juttatásban részesülhetnek a rászoruló középiskolás diákok, jelentette be Martin Fronc oktatásügyi miniszter Ľudovít Kaník munka-, szociális és családügyi tárcavezetővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Karlin ismét hiányzott
Pozsony. Vladimír Mečiar és Gabriel Karlin tegnap megint nem jelent meg a parlamentben, csütörtökön is csak ezért mentek munkába, hogy szavazatukkal támogassák kollégáikat, az ugyancsak HZDS-es Milan Rehákot és a független Igor Pinkavát.
Dzurinda ĺrországban
Dublin. A szlovák kormányfő tegnapi tárgyalásainak fő témája az Európai Unió alkotmánytervezete volt, melyről tavaly decemberben nem sikerült megegyezniük a tagállamoknak.
Fischerrel az átmeneti időszakról
Berlin. Az Európai Unió alkotmányos szerződéséről és költségvetés-tervezetéről folytatott tárgyalásokat Csáky Pál kormányalelnök és Berényi József külügyi államtitkár Németországban. „Egyetértettünk: az alkotmánytervezetet minél hamarább el kell fogadni, valamint hogy a kettős többségen alapuló szavazás elfogadható.
1500 koronás ösztönző pótlék
Pozsony. Április 15-től ezer koronáról 1500 koronára nő az ösztönző pótlék; a parlament tegnap jóváhagyta a foglalkoztatási törvény módosítását. Az emelt összegű segélyt leghamarabb májusban kaphatják kézhez a jogosultak.
Visegrádi államfők Kassán
Kassa. A Visegrádi Négyek államfői azzal kezdték kassai sajtótájékoztatójukat, hogy a lehető leghatározottabban elítélték a szörnyű madridi robbantásokat, és hangsúlyozták a terrorizmus elleni közös harc fontosságát.