Ha élne, tegnap lett volna százéves Feld Lajos, a kassai festő- és grafikusművész. A „kassai” jelző különösen hangsúlyos, hiszen Feldet az a pezsgő képzőművészeti élet indította el a pályán, amely a század húszas- és harmincas éveiben jellemezte a várost.
Keresés
Mély nyomokat hagyni
Március 13-án Jászai Mari-díjjal tüntették ki Bandor Évát. A Jókai Színház társulatából a rangos kitüntetést eddig csak Dráfi Mátyás kapta meg, most a fiatalabb generáció egy tagja is részesült a magyar színházi szakma elismerésben. A népszerű színésznővel beszélgettünk.
Lázító feliratok Aradon
Bukarest. Lázító feliratok jelentek meg a Szabadság-emlékmű várható felállítása ellen Aradon. A kolozsvári Szabadság tegnapi tudósítása szerint a Nagy-Románia Párt (PRM) által a múlt vasárnap szervezett tüntetés után folytatódik a Szabadság-szobor elleni propagandisztikus lázítás.
Colin Powell Irakban
Bagdad. Váratlanul Irakba érkezett Colin Powell amerikai külügyminiszter tegnap, az ország amerikai megszállásának első évfordulója előtt egy nappal. Amerikai illetékesek nem árultak el részletetek a látogatásról, amelyre az amerikai csapatok és iraki szövetségeseik elleni megújuló támadások után kerül sor.
Elfogták a két gyanúsítottat
Szanaa. Elfogták a Cole amerikai hadihajó ellen 2000-ben elkövetett merénylet két szökésben lévő értelmi szerzőjét Jemenben. Az ádeni kikötőben éppen üzemanyagot felvevő hadihajónak nekivezettek egy robbanószerrel megrakott csónakot; a terrortámadásban 17 amerikai tengerész vesztette életét.
Csökkent Medgyessy népszerűsége
Budapest. Hét százalékkal csökkent a Fidesz előnye az MSZP előtt. A Medián legfrissebb felmérése szerint ha most tartanák a választásokat, a biztos szavazók fele a Fideszre, négytizede az MSZP-re, hat százaléka pedig az SZDSZ-re szavazna.
Máért-ülés júniusban
Budapest. A Máért-találkozóra legkorábban június második felében kerülhet sor – jelentette ki Kovács László, miután csütörtökön fogadta Markó Bélát, az RMDSZ elnökét.
Jól szervezett erőszak
Belgrád/Pristina. Szinte minden szerbiai városban nagygyűléseket tartottak tegnap a Koszovóban élő szerbek támogatására. A demonstrációk megtartására a belgrádi kormány szólította föl a lakosságot. Minden pravoszláv templomban megszólaltak a harangok, a rádió- és tévéállomások három percre megszakították adásukat.
Bin Laden és az-Zavahiri biztonságban van
Kabul. Az afgán tálibok szerint Oszama bin Laden, az al-Kaida vezetője és Ajman az-Zavahiri, a terrorszervezet második embere biztonságban vannak Afganisztánban.
Kézzelfogható bizonyíték is van
Madrid/London. Egy 22 éves perui nő halálával 202-re nőtt a madridi áldozatok száma, ugyanannyira, mint a 2002-es bali vérengzésé. Drámai veszteségmérlegükkel a madridi és a bali robbantások a második helyen állnak a legvéresebb terrorakciók sorában a 2001. szeptember 11-i támadások után.