Feld Lajos kassai hazaérkezése

Ha élne, tegnap lett volna százéves Feld Lajos, a kassai festő- és grafikusművész. A „kassai” jelző különösen hangsúlyos, hiszen Feldet az a pezsgő képzőművészeti élet indította el a pályán, amely a század húszas- és harmincas éveiben jellemezte a várost. Persze Feld szüleit nem a messzire kisugárzó szellemiség csalogatta Kassára. Tisza menti szegény zsidó család volt az övék. Az apja harmincnégy éves korában tanult meg írni-olvasni – így lehetett belőle anyagátvevő egy kassai raktárban. Jóllehet, gyerekkorában Feld Lajos festményeket, képeket nem látott otthon, de – elmondása szerint – inspirálták a bérházuk falán látható penészfoltok is. Krón Jenő 1921-ben képzőművészeti szabadiskolát alapított Kassán, melyet Jakobyval, Sokol Kálmánnal, Kontulyval, Collinássy Györggyel együtt Feld is látogatott. Az iskola a múzeum épületében volt, ahol ekkoriban Európa legjobb grafikusművészeinek alkotásait is folyamatosan bemutatták. Tanulmányait a Budapesti Képzőművészeti Akadémián folytatta. Olgyai Viktor, Varga Nándor, Rudnay, Aba Novák, Szőnyi tanítványaként élete legszebb időszakát töltötte a magyar fővárosban. 1933-ban aztán más szelek kezdtek el fújdogálni. Előbb a vasúti-, majd az étkezési kedvezményt vették el tőle, aztán idegen állampolgár lévén hazaküldték. Kassán arra is volt még ideje, hogy létrehozzon egy rajziskolát. Nemsokára azonban az ottani zsidókat is beterelték a téglagyárba. Egyik rajziskolai tanítványa segítségével ő lemaradt ugyan a deportálandók listájáról, mégis vette a hátizsákját, és besétált a szülei és testvérei után a téglagyárba. Anyját és apját egy nappal korábban elvitték. Mire ő is odaért Auschwitzba, a szülei már nem éltek. Neki, a törpe növésűnek az volt a szerencséje, hogy Mengele, a hírhedt náci orvos, kísérletezés céljára kiválasztotta. Amikor az is kiderült, hogy grafikusművész, kiadta neki a parancsot: „Rajzolni, rajzolni! A képeket átadni!” A látott szörnyűségeket természetesen nem ott, hanem később rajzolta meg, Mengelének csak portrékat adott le. A lágerből szabadulva már az első napokban elindult Aranyidára, ahol a szénégetőket kezdte rajzolni, majd a juhászok közé ment, a sajtkészítést vitte papírra, mert az értelmes munkáról akart szólni, és dolgozott, dolgozott felfokozott erővel – azért, hogy ne emlékezzen. Ezért kereste mindenütt, mindenben konokul a szépet. Ezért örökítette meg a Szepesség legjellegzetesebb tájait, ezért ment a Szádelői-völgybe, a Tornai-várhoz. Szerencsére élete későbbi szakaszában Auschwitz borzalmait mégis papírra és vászonra tudta örökíteni. Ezekből a műveiből a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumában, a Kelet-szlovákiai Képtárban és londoni, valamint amerikai galériákban is őriznek néhányat.

Végre már kedves városa, Kassa is őrizni és ápolni kívánja Feld Lajos művészi hagyatékát és emlékét, erről a dicséretes szándékról tanúskodik az is, hogy az önkormányzat döntése alapján májusban a Kassai Napokon a művész in memoriam megkapja a város díját. A Košická Charta Polgári Társulás kezdeményezésére pedig Bartusz György szobrászművész köztéri plasztikát készít a művészről, melyet afféle sétáló szoborként a Fő utcán szeretnének majd elhelyezni. Úgy tűnik tehát, a tizenhárom éve eltávozott Feld Lajos ismét hazaérkezik.