Pozsony. Az óvodák, a művészeti alapiskolák, a szabadidőközpontok, az iskolai klubok illetve az étkezdék, vagyis az eredetileg is önkormányzati hatáskörben működő oktatási intézmények támogatásának mértéke 2005-től az adott régióban élő 3-18 évesek számától függ majd.
Keresés
Megverték Ján Langošt
Pozsony. Ismeretlen tettesek tegnap éjszaka Pozsonyban megverték és kirabolták Ján Langošt. A kommunizmus és fasizmus bűncselekményeit dokumentáló Nemzeti Emlékezet Intézetének igazgatójára hárman támadtak rá, az ujjáról lehúzták gyűrűjét, majd többször megütötték. A rendőrség az ügyben nyomozni kezdett.
Eljárás a nagyszombati ügyész ellen
Pozsony. Hivatali jogkörrel való visszaélés címén a speciális ügyészi hivatal vádemelési eljárást indított egy nagyszombati ügyész ellen, aki 2000 és 2003 között tudatosan lassította, vagy megakadályozta több büntetőeljárás lefolytatását. A rendőrség szerint Stanislav B.
Találékony orvosok
Pozsony. Az orvosok gyakran jogtalanul kérnek pénzt a betegektől az elvégzett kivizsgálásokért, állítja Rudolf Zajac egészségügyi miniszter.
Horoszkop
Mintha kissé túlfeszített állapotba került volna ismét. Úgy érzi, hogy célt tévesztett, amit kapkodással igyekszik helyrehozni, de ezen igyekezete is csak újabb érzelmi kitöréseket szül.
Nem bújhat örökké egy álarc mögé, mert lemarad egy sor jó dologról.
GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK
Újra csúcson a szlovák korona
Pozsony. Tegnap újabb történelmi csúcsra tornászta fel magát a korona árfolyama. Záráskor az árfolyam 40,100/150 korona/euró szinten állt, vagyis meghaladta a múlt pénteki 40,200 korona/euró szintet.
Lefölözik a nyereséget
Pozsony. Semmi sem indokolja, hogy a szlovákiai tejfeldolgozók 1,50 koronával csökkentsék a tej felvásárlási árát – jelentette ki Simon Zsolt agrárminiszter a tejtermelőkkel és -feldolgozókkal folytatott tegnapi egyeztetés után.
Megbüntetik a Microsoftot
Brüsszel. Az Európai Bizottság, az EU versenyfelügyeletének szerepkörében eljárva, 497 millió eurós büntetést akar kiszabni az amerikai Microsoft számítógépprogram-gyártóra, uralkodó piaci helyzettel való visszaélés címén. Ez lenne az eddigi legnagyobb bírság, amelyet az EU-bizottság egyetlen cégre valaha is kirótt.
Csökkent az ügyfélszám
Pozsony. A Szlovák Távközlési Vállalat (ST) a forgalmát tekintve tavaly még mindig a legnagyobb hazai távközlési társaságnak számított.
Csak most kezdődik a komplex tesztelés
Pozsony. Hétfő óta egyetlen részvény vagy kötvény sem cserélt gazdát a március 22. óta a Szlovák Értékpapírpiac (SCP) örökébe lépő Központi Értékpapírletét parkettáján (CDCP).