Nagyszombat. A tabella alapján a forduló slágermérkőzését játszották Nagyszombatban, a nívótlan játék azonban nem ezt igazolta. A Spartak hamar mezőnyfölénybe került, de sem Ďuriš (12. perc), sem Husár (21. perc) lövése nem jelentett veszélyt a besztercebányai kapura.
Keresés
Hullámvölgyben a bajnok
Trencsén. Remekül kezdte a mérkőzést a hazai csapat a címvédő zsolnaiak ellen: a 7. percben Lietava játszotta magát tisztára a tizenhatos előtt, és okos lövéssel vezetéshez jutatta a trencsénieket.
Števko elemében volt
Rózsahegy. Játékra szinte alkalmatlan pályán csak küzdötték a futballt a csapatok. Az első komolyabb helyzet a vendégek előtt adódott, Breška beadásáról Jambor maradt le az ötösön. A 29. percben pedig gólnak is örülhetett a puhói Bakoš, a játékvezető azonban lest jelzett.
Unalomba fulladt a mérkőzés
Pozsony. A sárga-feketék öt stabil játékosuk nélkül úgy futballoztak (futballoztak?) a máriatölgyesiek elleni szombati meccsen, mint az önszorgalomtól megrészegült hangya: megállás nélkül futottak, nagyon akartak, mentek előre. Mivel azonban rengeteget hibáztak, egyáltalán nem volt nívós a játékuk és az egész mérkőzés.
Iram volt, nívó nem
Pozsony. A jó futball reményében sok szurkoló ment ki a pozsonyi derbire, de elégedetlenül távoztak. Játékosságban egyik csapat sem elégítette ki őket, csak küzdelmet láthattak.
SPORTHĺRADÓ
Atlétikai viadal az amerikai Palo Altóban, női 3000 m akadály: 1. Kelly MacDonald (amerikai) 10:26,29... 6. Protič Krisztina (szlovákiai) 10:35,34 – szlovák csúcs.
Szentpétervári női t.r Vk-viadal: 1. Giovanna Trillini (olasz),... 3. Mohamed Aida,... 9. Varga Gabriella (magyarok). Varga megőrizte 11.
SPORTFOGADÁS
A LOTO 13. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 10, 16, 22, 23, 36, 37; pótszám: 49. II. húzás: 3, 31, 33, 36, 38, 42; pótszám: 5. JOKER-szám: 066553.
LOTO 5 a 35-ből: 5, 18, 20, 24, 34.
A KENO 10 szombati sorsolásának nyerőszámai: 1, 6, 13, 26, 31, 35, 39, 40, 44, 47, 52, 54, 60, 62, 70, 73, 76, 78, 79, 80.
BAJNOKI PONTOKÉRT
Kosárlabda
Női Extraliga, 26. forduló: Istrobanka–UMB Banská Bystrica 74:83 (17:18, 22:29, 18:16, 17:20), Szíjjártó 16 hazai pontot szerzett; Slovan–Cassovia Košice 79:57 (18:18, 18:13, 19:20, 24:6); Ružomberok–Poprad 95:59 (24:12, 27:21, 17:15, 27:11); Myjava–Delta Košice 48:96 (12:27, 8:24, 15:30, 13:15).
Thorpe-ot kizárták
Sydney. Ian Thorpe-ot óriási megdöbbenésre kizárták a sydneyi ausztrál olimpiai válogatón, így nem védheti meg ötkarikás bajnoki címét Athénban 400 méter gyorson. – Nagyon sokáig várattak bennünket a rajtnál, és amikor valami zajt hallottam, beugrottam a vízbe.
Beckham filmben?
Los Angeles. David Beckham hajlik rá, hogy elvállalja a Rózsaszín párduc című film egyik főszerepét: meglepő módon egy focistát alakítana a produkcióban.