Május 7-e és 9-e között ezúttal Rimaszombatban került sor a Katedra Versenyek országos döntőjére. A rendezvénynek a Tompa Mihály Református Gimnázium és a Tompa Mihály Alapiskola adott otthont.
Keresés
Az egy helyben topogás kalandja
Kevés írónk életművét feszíti olyan belső ellentét, mint Hubay Miklósét. A kivételes színházi érzékkel megáldott szerző, aki mindig totális színházban gondolkodik, ötvözi drámáiban különböző színházi korszakok tanulságait, de soha nem tudott kibújni bőréből.
Huszan védik Szaddámot
Amman. Húsz jogász látja el majd Szaddám Huszein védelmét, a bukott és december óta amerikai fogságban lévő egykori iraki elnök családjának a felkérésére. Az ügyvédek többsége arab, de egy francia, egy svájci és egy amerikai jogász is van köztük. A tárgyalás időpontja egyelőre még nem ismert. (MTI)
Mandela búcsúja a közélettől
Fokváros. Az iraki háborút és a cinizmust bíráló beszéddel búcsúzott el tegnap a közélettől Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök, az apartheid elleni küzdelem vezéralakja.
Bányarobbanás Romániában
Bukarest. Két ember súlyosan megsérült a közép-romániai Petrila állami szénbányában, ahol – három nap alatt már másodszor – robbanás történt. Az előző, pénteki robbanásban négy bányász szenvedett sérüléseket. Két fiatal elektromérnök a sebesült, mindketten súlyos égési sérülésekkel kerültek a petrosani kórházba. (MTI)
Bomba a lipcsei pályaudvaron
Berlin. Második világháborús bomba miatt kiürítették és lezárták tegnap Európa legnagyobb fejpályaudvarát, a lipcseit. A nagy bevásárlóközponttal is rendelkező lipcsei pályaudvart azért voltak kénytelenek lezárni, mert az egyik közeli építkezésen második világháborús amerikai bombát találtak.
Négyekből hatok lehetnek?
Prága. Visegrádi kormányfői csúcstalálkozó lesz holnap a dél-morvaországi Kroměřížben. Vladimír Špidla cseh, Medgyessy Péter magyar, Mikuláš Dzurinda szlovák, valamint Marek Belka lengyel kormányfő megbeszéléseinek középponjában várhatóan a visegrádi együttműködés jövője lesz a megváltozott körülmények között.
Párizs nem küld katonákat
Brüsszel. Franciaország nem fog csapatokat küldeni Irakba, de az ENSZ égisze alatt, s az Európai Unió többi országával közösen kész lesz részt venni az ország gazdasági és politikai helyreállításában – jelentette ki tegnap Brüszszelben Michel Barnier francia külügyminiszter.
Legija még nem készült fel a perre
Belgrád. Első ízben állt tegnap bíróság elé a Djindjics-merénylet elsőrendű vádlottja, Milorad Lukovics Legija, akinek kérésére a törvényszék egy hónappal elhalasztotta a szerb miniszterelnök feltételezett gyilkosainak perét. A 2003.