A klaszikus derű, az „emberiség arany gyermekkora” tért vissza 16 napra 1960 nyarán Rómába. Ez volt az első televíziós olimpia. A kamerák a pillanat tört része alatt repítették szét az eseményeket.
Keresés
Pócs Erika az Eb-trónon
Dunaszerdahely. Május végén Betzdorfban rendezték az egyre népszerűbb távol-keleti harcművészeti szakág, a kempo első kontinensbajnokságát, melyen 14 európai állam 292 verseny-zője küzdött az érmekért.
Fair play-díjat is osztottak
Nagytárkány. A községben az idén először mérhette össze tudását a Tisza Kupa elnyeréséért hét bodrogközi alapiskola labdarúgócsapata. Lázár László, a nagytárkányi alapiskola igazgatója elmondta, hogy a kispályás labdarúgótorna megrendezésével szeretnének hagyományt teremteni.
Képernyőt vágtak hozzá
Kassa. DNS-vizsgálattal sikerült azonosítani a miszlókai patakban áprilisban talált női holttestet. A rendőrség mára a gyilkosság elkövetésének módját is felfedte, sőt gyanúsítottaik is vannak. A vádirat szerint a 35 éves Dana Ť. kassai lakossal két férfi végzett, akikkel az áldozat ideiglenesen közös háztartásban élt.
Indul a Mozgó Egyetem
Szepsi. Ma reggel immár ötödik alkalommal indult útnak mintegy hetven középiskolás a hazánk területén található magyar történelmi emlékek nyomában.
Nyíregyházi megemlékezés a kitelepítés áldozatairól
A nyíregyházi székhelyű Felvidék 1947 Egyesület már több ízben megszervezte a Szlovákiából a második világháború után a kollektív bűnösség vádja értelmében Magyarországra, Nyíregyházára és környékére kitelepítettek találkozóját.
Kigyulladt a szeméttelep
Kassa. Tegnap 12.40 körül tűzesethez riasztották a kassai tűzoltókat. A kassai hulladékégető vállalat, a KOSIT Részvénytársaság koksovbaksai üzemében, a hulladékadagolóban lobbantak fel a lángok.
Könyvtárosok találkozója
Ipolyság. Tegnap Solmoši Márta, az Ipolysági Városi Könyvtár vezetője nyitotta meg a könyvtárosok regionális találkozóját.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Holttestet találtak Bősön
Bős. Ismeretlen férfi holttestére bukkant egy biztonsági alkalmazott a bősi vízi erőmű melletti kanálisban. Mivel iratot nem találtak nála, kiléte egyelőre ismeretlen. A 40-50 év közötti férfi sötétbarna télikabátot, fekete téli cipőt, sötétbarna vászonnadrágot és barna kardigánt viselt.