Pócs Erika az Eb-trónon

Dunaszerdahely. Május végén Betzdorfban rendezték az egyre népszerűbb távol-keleti harcművészeti szakág, a kempo első kontinensbajnokságát, melyen 14 európai állam 292 verseny-zője küzdött az érmekért.

Aranyérem-kóstolóSzlovákiát a feketeöves, háromdanos Szayka Róbert edző vezette dél-szlovákiai kempósok tizenkét fős csapata képviselte, amely a várakozáson felül szerepelt az Európa-bajnokságon. „A tapasztalatszerzés reményében vágtunk neki a nagy kalandnak, ám elvárásainkat magasan túlszárnyaltuk. Szinte minden korosztályban érmet szereztek a mieink, akik katában (formagyakorlat) és kumitében (küzdelem), pusztakezes küzdelemben egyaránt dobogóra kerültek.

„Mérlegünk egy arany-, egy ezüst- és hét bronzérem. Legkiemelkedőbb eredményünket a nők mezőnyében a dunaszerdahelyi Pócs Erika produkálta, aki katában szerzett elsőséget. A férfiaknál pusztakezes full-contact küzdelemben az úgyszintén dunaszerdahelyi Méhes Tamás a második, míg kumitéban a komáromi Soóky Tibor a harmadik helyen végzett” – sorolta büszkén tanítványainak eredményeit Szayka Róbert.

Tőle azt is megtudtuk, hogy a szárnyaikat bontogató tehetségek sem vallottak szégyent, hiszen ők további hat bronzérmekkel örvendeztették meg mesterüket. „Fegyveres katában a 17-18 évesek között a komáromi Beke Gábor a dobogó legalsó fokára került. Kumitében pedig további öt bronzmedállal gyarapítottuk tekintélyes éremgyűjteményünket. A 16-18 évesek korosztályában a dunaszerdahelyi Bartha Tamás (65 kg-os súlycsoportban), a 12-13 évesek mezőnyében pedig az ifj. Birkus Péter (35 kg), Pepo Patrik (40 kg), Grotter Balázs (45 kg), a 14-15 évesek között Malkowski Áron (45 kg ) összetételű komáromi kvartett került még dobogóra. Elégedett vagyok, a kemény és színvonalas edzésmunka meghozta gyümölcsét. Védenceim a nemzetközi küzdőtéren is igazolták, hogy a jövőben még ennél is többre vihetik” – zárta értékelését a sportág szlovákiai meghonosítója. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?