Kassa. Mentősök, tűzoltók és rendőrök tucatjait foglalkoztatta tegnap egy helyi férfi, aki a hatodik emeletről akart kiugrani. A 29 éves Miroslav M. barátnője lakásának erkélyén állva fenyegetőzött azzal, hogy a mélybe veti magát.
Keresés
Bagóért rabolta ki a trafikot
Pöstyén. Alaposan befürdött a városban az a nő, aki az egyik helyi trafikot akarta kirabolni. Fényes nappal az újságárus hölgynek szegezett egy pisztolyt, és az aznapi bevételt követelte. A trafikos nem vesztette el a lélekjelenlétét, azt mondta, nincs semmi pénz a kasszában.
Egy faltörő tolvaj „hivatalos” eljárása
Drieňov. A helyi önkormányzatot sem kerülte meg az az ismeretlen tettes, aki a múlt héten csütörtökről péntekre virradó éjszaka kifosztotta az eperjesi járásbeli község postáját. Először ugyanis a községi hivatalba tört be, majd kibontotta annak a postahivatallal közös falát.
Csáky jövőre 60 milliót kér
Pozsony. Jövőre 60 millió korona elkülönítését kéri a kormánytól Csáky Pál annak az irodának a működtetésére, amely az Európai Unióról tájékoztatja a lakosságot. A miniszterelnök-helyettes javaslata szerint az összegből fizetnék az alkalmazottakat és az azok munkájával járó távközlési illetékeket.
A kormány pihen, és közben kampányol
Pozsony. A kormány e héten pihen, a koalíciós pártok vezető képviselői az európai parlamenti választások előtt kampányolnak. A kabinet következő ülése a vasárnapi választás utáni hét szerdáján ül össze újra. (SITA)
Szlovákiában is lesznek kihelyezett inkubátorok
Pozsony. Gyermekéleteket menthet a nyilvános, hozzáférhető helyen elhelyezett inkubátor – állítja az Esélyt a nem kívánt gyermekeknek! kezdeményezés. A szervezet legalább három szlovákiai városban szeretne felállítani kihelyezett inkubátort, az elsőt mindenképp Pozsonyban.
Beňová: Fico nem szidja a kormányt
Pozsony. Belefáradtak az emberek a sok voksolásba, ráadásul nem sokat tudnak az európai intézményekről, ezért valószínűleg kevesen vesznek részt az európai parlamenti választáson – mondta Monika Beňová, a Smer alelnöke a JOJ televízió tegnap déli politikai műsorában.
Nyolc pártnak jutna hely
Pozsony. Nyolc párt képviselői kerülnének az Európai Parlamentbe – derül ki abból a felmérésből, amelyet a Markant készített a Live! hetilap megrendelésére. A szavazatok 18,6 százalékát a Smer nyerné, s három mandátumhoz jutna.
MKP-szuperbuli Lagzi Lajcsival
Rozsnyó. Nagyszerű hangulat, cigányzene és ökörsütés kísérte tegnap kora délutántól az MKP Európa parlamenti képviselőinek bemutatása alkalmából rendezett népünnepélyt.
Kurdisztán, a hegyek között
Az iraki Kurdisztánban nincs távolsági tömegközlekedés. Az autóbérlés drága mulatság, főként mivel a kocsihoz kötelezően sofőr is jár. ĺgy hát kapva kapok az alkalmon, hogy ismerőseim a hegyekbe tartanak, van még egy üres hely a kocsiban. Ez persze csak nekem kirándulás, nekik munka.