MKP-szuperbuli Lagzi Lajcsival

Rozsnyó. Nagyszerű hangulat, cigányzene és ökörsütés kísérte tegnap kora délutántól az MKP Európa parlamenti képviselőinek bemutatása alkalmából rendezett népünnepélyt.

Bele a közepébe. Vajon kinek mekkora szelet jut a választási tortából? Szabó Ottó felvételeBár a meg-megújuló heves eső kissé hátráltatta a program lebonyolítását, de még ez sem szegte kedvét a több ezres tömegnek, amely a Bányászok terén hallgatta Lagzi Lajcsit, a nap sztárját. A környező és távolabbi falvakból több mint 40 autóbusz érkezett, a berzéteiek töltött káposztát főztek, a jabloncaiak babgulyással rukkoltak elő és ökör is forgott a nyárson. Sokan kihasználták azt, hogy ezen a napon ingyen juthattak fel a Fő téren álló Őrtoronyba. A legnagyobb attrakció a közel egy mázsás eurotorta volt, amelyet Bugár Béla, az MKP elnöke szegett meg. Aki türelmesen kivárta sorát, ingyen kaphatott a finomságból. Pár perccel öt óra előtt az Őrtoronyból felhangzottak a tárogató hangja, de az ismert kuruckori dallamokat egy időre megzavarta az öt órai harangjáték. A tömeg felfokozott hangulatban üdvözölte Lajcsit és a többi előadót. A Szuperbuli közben mutatkoztak be az MKP EP-képviselőjelöltjei.

Húsz érdeklődő a nézőtéren

Korántsem volt ekkora az érdeklődés a párt szombati, tornaljai akciója iránt. „A szombat délelőtt nem szerencsés időpont egy kampánygyűlés megtartására, s a rendezvény propagálása sem volt megfelelő” – mondta Zsíros Gábor, az MKP nagyrőcei járási szervezetének alelnöke. A művelődési ház nézőterén húszan üldögéltek – főként a párt helyi és környékbeli tagjai –, míg bemutatkoztak a jelöltek. Egy érdeklődő a magyar pedagógusokon kérte számon távolmaradásukat. A gyűlést vezető Szögedi Anna megyei képviselő szintén elismerte, hogy jobb is lehetett volna a szervezés.

A különféle választások helyi szervezésében és lebonyolításában rendszeresen résztvevő hivatalnokok véleménye szerint vasárnap a részvételi arány nem fogja elérni a húsz százalékot a gömöri városban. (kov, pus)

MKP-FÓRUMOK

Június 8., kedd, 18.00 – Dunaszerdahely, városi művelődési központ

Június 9., szerda, 17.00 – Zseliz, városi művelődési központ

Európai Szuperbuli a Duna Televízióban A Duna Televízió ma este 18.30-kor összeállítást sugároz az MKP Európai Szuperbuli című rendezvényéről, amely a múlt héten pénteken zajlott a komáromi Klapka téren. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?