Hogyan értékeli magyar szempontból a helyhatósági választásokat?
Mindenképpen győzelemként értékelem, hiszen 2000-ben is jól szerepelt az RMDSZ, viszont most már az első fordulóban például több polgármesteri tisztséget szereztünk.
Keresés
Markó Béla, az RMDSZ elnöke
Negyedik az RMDSZ
Bukarest. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) áll országos viszonylatban az első helyen a romániai helyhatósági választások eddigi részeredményei alapján, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pedig tartja, illetőleg megerősítette hagyományos, negyedik-ötödik helyét az országos politikai ranglistán.
Kiütötték Funart a magyarok
Gheorghe Funar megbukott Kolozsváron. Bukarestben előretört a parlamenti ellenzék demokrata-liberális pártkoalíciója, jól szerepelt az RMDSZ, de nem sikerült visszaszereznie a marosvásárhelyi polgármesteri széket. Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke függetlenként megtartotta városvezetői tisztségét Székelyudvarhelyen.
Névváltoztatás a megoldás?
München. Tegnap befagyasztották Szlobodan Milosevics bankszámláját. Ezúttal azonban a müncheni pénzintézet túllőtt a célon. Az áldozat ugyanis nem a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt álló volt szerb diktátor, hanem egy 52 éves buszsofőr.
Kínzásért kártérítést!
Bagdad/Dubaj. Az iraki börtönökben megkínzott foglyok amerikai és brit bíróságokhoz fordulnak kártérítésért – közölte az iraki igazságügyi miniszter. A kérdést azonnal felvetik, amint Irak visszanyeri szuverenitását. Az iraki állam ezt a problémát nemzetközi szinten rendezi majd – mondta a miniszter.
Urnához csalogathat a magyar kártya?
Michal Vašečka politológus:
Nem tetszik, hogy az európai parlamenti választások előtt egyesek ismét a magyarokkal ijesztgetik a többségi nemzetet, így próbálják az urnákhoz csalogatni az embereket.
Ha nincs téma, jövünk mi
Pozsony. Szlovákok, gyertek szavazni, különben az MKP-nak 5-6 képviselője is lehet az Európai Parlamentben! – szólította fel a többségi nemzetet Robert Fico, a Smer elnöke. A felmérések szerint alacsony választási részvétel lesz vasárnap, ami kedvezhet az MKP-nak, ezért az ellenzék előhúzta a magyar kártyát.
Megelőzésként hatásos
A hatékony és biztonságos növényvédelemben elsősorban a széles hatáskörű, környezetkímélő gombaölő szerek használatának van nagy jelentősége, ezáltal kereslete is. Az említett kedvező tulajdonságok hordozói a különféle réztartalmú készítmények, melyeknek alkalmazása még mindig nélkülözhetetlen a modern növényvédelemben.
Az öntözés támogatása
Április 20-tól lépett érvénybe az a miniszteri rendelet, amely az öntözőberendezések és az öntözővíz kihasználásához folyósított támogatásokat szabályozza. Ennek alapján a támogatások fogadója ebben a rendszerben az állam tulajdonában levő fő meliorizációs berendezések kezelője, a Hydromeliorácie állami vállalat.
Öntözés a túlélés feltétele
Az elmúlt évtizedben főleg a Csallóközben és a Mátyusföldön, de az ország többi déli térségeiben is kialakult aszályos időjárás miatt az öntözés már nem a termelés intenzifikálásának egyik legfontosabb tényezője, hanem magának a túlélésnek az alapvető feltétele, állítja Horváth Péter agrárvállalkozó.