Pozsony. Szlovákok, gyertek szavazni, különben az MKP-nak 5-6 képviselője is lehet az Európai Parlamentben! – szólította fel a többségi nemzetet Robert Fico, a Smer elnöke. A felmérések szerint alacsony választási részvétel lesz vasárnap, ami kedvezhet az MKP-nak, ezért az ellenzék előhúzta a magyar kártyát.
Ha nincs téma, jövünk mi
„A szlovák politikusok még nem nőttek fel odáig, hogy valamiért, és ne valami ellen mozgósítsák az embereket, ez aggasztó és elszomorító. Ahhoz, hogy 1 képviselő bejusson az EP-be, a szavazatok 7,3 százalékát kell megszerezni. Tessék összeszámolni, mennyi voks kéne öt képviselő megválasztásához! Teljesen alaptalan és megdöbbentő riogatásról van szó. Erről szól az új Európa?!” – nyilatkozta lapunknak Bauer Edit, az MKP EP-listavezetője. A legutóbbi felmérések alapján az MKP-nak csak egy euroképviselője lenne, és a korábbi közvélemény-kutatások szerint sem szerezne 2-3 helynél többet. A kormánypártok közül a KDH is időről időre előhúzza a magyar kártyát, ám ezúttal védelmébe vette a magyarokat. „A KDH és az MKP között is voltak súrlódások, ennek ellenére a kereszténydemokraták most visszautasították, hogy veszélybe kerülnek az államérdekek az által, hogy az EP-ben egy frakcióban lesznek az MKP-val. Ellenkezőleg, a KDH szerint az MKP politikusai is Szlovákia érdekeit fogják képviselni” – hívta fel a figyelmet Michal Vašečka politológus. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.